MU: a brazil középpályást egy évre kölcsönvette a Lazio – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 06:50
null
Pereira a Lazióban bizonyíthat a 2020–2021-es idényben (Fotó: AFP)
A Serie A-ban szereplő Lazio kölcsönvette a Manchester United középpályását, Andreas Pereirát – adta hírül az angol klub a hivatalos honlapján.

 

A Lazio egy évre vette kölcsön a Manchester United 24 esztendős középpályását, akit már hivatalosan is bemutatott új klubja. Pereira 15 éves korában, 2011-ben érkezett Manchesterbe, s Bruno Fernandes szerződtetése után egyértelmű volt, hogy kevesebb játéklehetőséget kap Solskjaertól.

Pereira korábban a Granadában és a Valenciában szerepelt kölcsönben, így ez már a harmadik alkalom, hogy ideiglenesen elhagyja az MU-t.

„A Lazio nagy klubnak számít, Pereirának pedig játszania kell. A klubnak és a játékosnak is ez lesz a legjobb megoldás” – mondta Solskjaer.

A brazil futballista már a hétvégén bemutatkozhat a Lazióban, amely vasárnap az Interrel küzd meg a Stadio Olimpicóban.

 


 

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
34 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
9 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik