MU: járványbiztosra alakították át az Old Traffordot

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 19:08
null
Az Old Trafford stadion készen áll a szurkolók fogadására (Fotó: AFP)
Az Old Trafford stadion készen áll arra, hogy a koronavírus-járvány miatti szigorú szabályok betartásával is nézőket fogadjon a Manchester United labdarúgócsapatának hazai mérkőzésein.

Collette Roche, a klub operatív igazgatója szerdán azt mondta, átalakították a 76 ezer fő befogadására alkalmas létesítményt, így amint a brit kormány újra engedélyezi, hogy nézők előtt rendezzék a mérkőzéseket, azonnal ki tudnak nyitni. A tervek szerint 23 500 nézőt fogadnának be.

A helyi törvényhozás eredetileg októbertől szerette volna ismét engedélyezni a nézők számára a belépést, ám az emelkedő fertőzésszám miatt elnapolta döntését.

Roche kijelentette, elég furcsa, hogy a mozik és a színházak nyitva állnak, stadionokba viszont nem mehetnek az emberek.

„Biztos vagyok abban, hogy biztonsággal el tudnánk helyezni a drukkereket. Rendkívül érdekes, hogy máshol lehet gyülekezni, itt azonban nem” – fogalmazott a sportvezető.

A Manchester United szurkolói legutóbb márciusban, a városi rivális City elleni összecsapáson láthatták élőben kedvenceiket. Korábban a klub azt jelentette, a pandémia nyomán csak a kiesett jegybevételek miatt 70 millió fonttal (28.5 milliárd forinttal) csökkent a profitjuk.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik