FA-kupa: Aston Villa–Pool és Arsenal–Newcastle a 64 között

M. D.M. D.
2020.11.30. 21:20
null
Az Aston Villa és a Liverpool legutóbbi mérkőzésén a birminghami együttesnek minden összejött (Fotó: AFP)
Hétfő este – még a nyolcadosztályú Canvey Island és az ötödik vonalbeli Boreham Wood második körös összecsapása előtt (0–3) – az angol Labdarúgó-szövetség elkészítette az FA-kupa harmadik fordulójának párosítását, itt a másodosztályú együttesek mellett már a Premier League-klubok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe.

 

A forduló slágermérkőzését az Aston Villa és a Liverpool vívja majd, a két csapat októberi bajnoki mérkőzésén a birminghami együttes hazai pályán 7–2-re nyert. Ezenkívül még két párharcban találkozik egymással két élvonalbeli csapat: az Arsenal a Newcastle Unitedet, a Wolverhampton a Crystal Palace-t fogadja.

Említést érdemel a nyolcadosztályú Marine és a Premier League-ben listavezető Tottenham Hotspur párbaja is, az FA-kupa harmadik fordulójában ugyanis még sosem volt ilyen nagy osztálybeli különbség két gárda között.

A két manchesteri sztárcsapat, a United és a City egyaránt másodosztályú ellenfelet kapott, a Chelsea-re a negyedik vonalban érdekelt Morecambe vár a 64 között. Nagy Ádám alakulata, a Bristol City a harmadosztályú Portsmoutht kapta ellenfélül.

AZ FA-KUPA 3. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
Huddersfield Town (II.)–Plymouth Argyle (III.)
Southampton–Shrewsbury Town (III.)
Chorley (VI.)–Derby County (II.)
Marine (VIII.)–Tottenham Hotspur
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace
Stockport County (V.)–West Ham United
Oldham Athletic (IV.)–AFC Bournemouth (II.)
Manchester United–Watford (II.)
Stevenage (IV.)–Swansea City (II.)
Everton–Rotherham United (II.)
Nottingham Forest (II.)–Cardiff City (II.)
Arsenal–Newcastle United
Barnsley (II.)–Tranmere Rovers (IV.)
Bristol Rovers (III.)–Sheffield United
Boreham Wood (V.)–Millwall (II.)
Blackburn Rovers (II.)–Doncaster Rovers (III.)
Stoke City (II.)–Leicester City
Wycombe Wanderers (II.)–Preston North End (II.)
Crawley Town (IV.)–Leeds United
Burnley–Milton Keynes Dons (III.)
Bristol City (II.)–Portsmouth (III.)
Queens Park Rangers (II.)–Fulham
Aston Villa–Liverpool
Brentford (II.)–Middlesbrough (II.)
Manchester City–Birmingham City (II.)
Luton Town (II.)–Reading (II.)
Chelsea–Morecambe (IV.)
Exeter City (IV.)–Sheffield Wednesday (II.)
Norwich City (II.)–Coventry City (II.)
Blackpool (III.)–West Bromwich Albion
Newport County (IV.)–Brighton
Cheltenham Town (IV.)–Mansfield Town (IV.)
A mérkőzéseket 2021. január 8–11. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
4 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
Tegnap, 11:45

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04