MU: Solskjaer elárulta, mi hiányzik a bajnoki címhez

K. T. I.K. T. I.
2020.12.18. 09:12
null
Solskjaer nem volt maradéktalanul elégedett a Sheffield legyőzése után sem (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatát irányító Ole Gunnar Solskjaer szerint együttesének hiába kiváló az idegenbeli mérlege, addig nem lesz esélye beleszólni a bajnoki címért zajló küzdelembe, amíg a hazai mutatója nem javul – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI arról ír, a norvég szakember erről azt követően beszélt, hogy tanítványai csütörtök este 3–2-re nyertek a sereghajtó Sheffield United vendégeként, ezzel sorozatban a tizedik idegenbeli találkozójukon diadalmaskodtak a Premier League-ben. Az MU a negyedik gárda az angol első osztály történetében, amelynek sikerült ilyen szériát összehoznia, a Tottenham Hotspur 1960-ban tíz, a Chelsea 2008-ban, a Manchester City pedig 2017-ben tizenegy egymást követő bajnokit nyert vendégként.

Ezen a találkozón egyébként a Sheffield is történelmet írt, hiszen az angol futball élvonalában még egyetlen csapat sem állt mindössze egy ponttal 13 mérkőzést követően – tette hozzá a hírügynökség.

Solskjaer elmondta, a koronavírus-járvány miatti helyzetben jelenleg nincs nagy különbség a hazai és az idegenbeli fellépések között, mégis ki kellene használniuk, amikor az Old Trafford Stadionban léphetnek pályára.

Az MTI emlékeztet, az MU 23 pontjával jelenleg hatodik a Premier League-ben, hazai mérlege azonban pocsék, hat mérkőzésen egyetlen győzelem mellett kétszer játszott döntetlent, háromszor pedig vereséget szenvedett.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

SHEFFIELD UNITED–MANCHESTER UNITED 2–3 (1–2)
Sheffield, Bramall Lane, zárt kapuk mögött. V: Oliver
SHEFFIELD UNITED: Ramsdale – Baldock, Basham, Egan, J. Robinson, Stevens – Berge (Jagielka, 12.; Mousset, 63.), Ampadu, Fleck – McGoldrick, Burke (Brewster, 73.). Menedzser: Chris Wilder
MAN. UNITED: Henderson – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Telles – Matics, Pogba – Greenwood (Mata, 74.), Bruno Fernandes (Van de Beek, 79.), Rashford – Martial (McTominay, 90.). Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: McGoldrick (5., 87.), ill. Rashford (26., 51.), Martial (33.)

BŐVEBBEN A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 13 8 4 1 29–19 +10 28
2. Tottenham 13 7 4 2 25–12 +13 25
3. Southampton 13 7 3 3 25–18 +7 24
4. Leicester City 13 8 5 24–17 +7 24
5. Everton 13 7 2 4 23–18 +5 23
6. Manchester United 12 7 2 3 22–19 +3 23
7. Chelsea 13 6 4 3 26–14 +12 22
8. West Ham 13 6 3 4 21–16 +5 21
9. Manchester City 12 5 5 2 18–12 +6 20
10. Wolverhampton 13 6 2 5 13–17 –4 20
11. Aston Villa 11 6 1 4 21–13 +8 19
12. Crystal Palace 13 5 3 5 19–18 +1 18
13. Leeds United 13 5 2 6 22–24 –2 17
14. Newcastle 12 5 2 5 16–21 –5 17
15. Arsenal 13 4 2 7 11–16 –5 14
16. Brighton & Hove Albion 13 2 5 6 15–21 –6 11
17. Burnley 12 2 4 6 6–18 –12 10
18. Fulham 13 2 3 8 12–22 –10 9
19. West Brom 13 1 4 8 10–26 –16 7
20. Sheffield United 13 1 12 7–24 –17 1

 

Legfrissebb hírek

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
32 perce

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
22 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43
Ezek is érdekelhetik