MU: Solskjaer szerint Pogba továbbra is vágyik a sikerre a csapattal

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 11:22
null
Solskjaer (jobbra) szerint Pogba továbbra is vágyik a sikerre az MU-val (Fotó: AFP)
A jövőjével kapcsolatos találgatások ellenére Paul Pogba továbbra is játszani kíván a Manchester United labdarúgócsapatában – jelentette ki Ole Gunnar Solskjaer menedzser.

A „vörös ördögök” norvég trénere kiemelte: a világbajnok francia középpályás koncentráltan dolgozik azért, hogy a legjobbját nyújtsa a csapatért.

Mino Raiola, Pogba ügynöke múlt héten azt mondta, a 27 éves futballista nem érzi jól magát, és távoznia kellene a következő átigazolási időszakban, ám Solskjaer hozzáfűzte, Pogba felfogása különbözik a United olyan korábbi játékosaiétól, akik távozásuk előtt sztrájkba kezdtek.

„Paulnak megvan a játékéhsége, edzeni akar, és amikor megkapja a lehetőséget, a teljesítményére koncentrál” – fogalmazott Solskjaer. Példaként kiemelte az RB Leipzig ellen 3–2-re elvesztett keddi Bajnokok Ligája-mérkőzést, amikor az utolsó félórára beszállva Pogba „pozitív hatást gyakorolt” az együttesre.

Pogba a Manchester Unitednél mutatkozott be a profik között, majd 2012-ben a Juventushoz igazolt, ahonnan 2016-ban tért vissza. A francia válogatottban 2016-ban Európa-bajnoki ezüstérmes lett, majd két évre rá világbajnoki címet nyert a nemzeti csapattal.

A Manchester United a BL-ből az Európa-liga legjobb 32 együttese közé került, míg a Premier League-ben – melyben szombaton kora este a City elleni városi rangadó vár rá – a hetedik jelenleg.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Konferencialiga-selejtező: Solskjaer állásába került a kiesés

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 08:40
Ezek is érdekelhetik