Chelsea: „Olyan, mintha Havertzet nem is érdekelné a rossz teljesítménye”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 21:00
null
Havertz nem kapott kedves szavakat honfitársától (Fotó: AFP)
Robert Huth, a Leicester City és a Chelsea korábbi német védője nyíltan kritizálta Kai Havertzet. Szerinte honfitársának néha olyan a testbeszéde, mintha nem is érdekelné a gyenge teljesítménye a meccsek közben.


„Persze könnyű azt mondani, hogy legyen ő a Chelsea legfőbb embere, de ezt csak ő tudja beteljesíteni. Most lenne itt az idő, hogy kiteljesedjen”
– mondta Huth.

A német szerint fejben nem igazán van ott Havertz.

„Egyszerűen nem szeretem a testbeszédét meccsek közben. Időnként olyan, mintha nem is érdekelné a rossz teljesítménye. Elveszíti a labdát, és nem segít vissza a védőknek. Persze, a nézők hiánya sem segít, de néha úgy érzem, valakinek fel kellene ráznia őt” – folytatta a német védő.

Huth elmondta, Rijad Mahreznek is hasonló problémái voltak a Leicesternél, akkor azonban a csapat vezéregyéniségei egy pont után beszéltek vele, és ő változtatott is a hozzáállásán. Szerinte a Chelsea-nél is ezt kellene tennie valakinek az öltözőben.

Havertz 16 Premier League-mérkőzésen csupán egy gólt szerzett a Chelsea színeiben. Egyébként nem csak neki, az egész csapatnak nem megy, Frank Lampard együttese a tabella nyolcadik pozícióját foglalja el.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
21 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik