Liverpool: A szurkolók nem akarják, hogy én legyek a vezetőedző – Gerrard

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 15:27
null
Steven Gerrard úgy véli, még nem jött el az ideje a Liverpoolnál (Fotó: AFP)
A jelenleg a Rangers FC labdarúgócsapatát irányító Steven Gerrard azt mondta: bár álmaiban szerepel, hogy egyszer korábbi együttese, a Liverpool FC vezetőedzője legyen, jelenleg nincs szándékában Jürgen Klopp helyébe lépni – írja az MTI.

 

Steven Gerrard 2018 óta vezeti a Rangerst, amellyel vasárnap – 2011 óta először – bajnoki címet ünnepelhetett Skóciában. Sikeressége és klubkötődése miatt többen is úgy gondolják, hogy ő lenne Klopp ideális utódja az angol bajnoki címvédőnél, amely a tavalyi diadalmenet után a mostani szezonban csak szenved és csupán a nyolcadik helyen áll a Premier League tabelláján.

Kloppot hírbe hozták a német válogatott szövetségi kapitányi posztjával, de ő határozottan kijelentette, hogy nem vállalná azt a munkát.

„A Liverpool-szurkolók nem akarják, hogy én legyek a vezetőedző. Ők azt akarják, hogy Klopp folytassa a munkáját, és én teljesen egyetértek velük” – nyilatkozta Gerrard.

„Nem is kellene erről a témáról beszélnünk. A világ egyik legjobb trénere irányítja jelenleg a klubunkat, nekem pedig van állásom. Nem hiszem, hogy segítség, ha erről beszélünk és remélem, hogy Jürgen még évekig a Liverpoolnál marad” – tette hozzá a 40 éves szakember.

Gerrard 17 idényen keresztül volt a Pool játékosa, csapatkapitánya, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a gárdával. Mielőtt a Rangershez szerződött, a Liverpool utánpótlásában dolgozott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Steven Gerrard szerint a Liverpoolnak szüksége lenne egy jó Mohamed Szalahra

Angol labdarúgás
2025.12.10. 17:10

Két jelölt is van a Real Madrid kispadjára, de Zidane és Klopp sincs köztük – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.09. 09:58

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43
Ezek is érdekelhetik