PL: hiába nyomott a Brighton, egy pontot elcsent a Newcastle

Vágólapra másolva!
2021.11.06. 20:35
null
A Newcastle sokáig alárendelt szerepet játszott, de a végére feljavult (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának szombati záró mérkőzésén a Brighton 1–1-es döntetlent játszott odahaza a Newcastle Uniteddel.

Az első félidőben nem tudott felnőni a Brightonhoz a Newcastle. A „sirályok” jóval többet birtokolták a labdát, veszélyesebben is futballoztak, a 24. percben pedig Leandro Trossard értékesített tizenegyesével előnybe kerültek (1–0).

A fordulás után sem változott a játék képe, viszont a Burnleyhez hasonlóan a „szarkák” is a semmiből egyenlítettek. A 66. percben Isaac Hayden egy lefejelt labdát vágott hét méterről a kapuba (1–1).

A végére kicsit ritmusát vesztette a Brighton, a vendégek pedig feljavultak. Olyannyira, hogy Callum Wilson összehozott egy kiállítást a ráadás pillanataiban. A hazaiak kapusa, Robert Sánchez rossz ütemben lépett ki a kapujából, és az egyértelmű gólhelyzetben elfutó csatárt kénytelen volt buktatni. Mivel a Brightonnak nem volt már több cseréje, Lewis Dunk húzta fel a kesztyűt. Az utolsó öt percben viszont a Newcastle nem tudta gólra váltani az emberelőnyét, így maradt az 1–1.

Az utolsó percekre Lewis Dunk volt kénytelen beállni a Brighton kapujába a kapusuk kiállítása miatt (Fotó: Getty Images)
Az utolsó percekre Lewis Dunk volt kénytelen beállni a Brighton kapujába a kapusuk kiállítása miatt (Fotó: Getty Images)

A Newcastle az egyetlen olyan csapat a Premier League-ben, amely minden meccsén kapott gólt, és még nyeretlen a bajnokságban. Lesz bőven dolga Eddie Howe-nak...

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ

Brighton–Newcastle United 1–1 (Trossard 24. – 11-esből, ill. Hayden 66.)
Korábban
Brentford–Norwich City 1–2
(Henry 60., ill. Normann 6., Pukki 29.)
Chelsea–Burnley 1–1 (Havertz 33., ill. Vydra 80.)
Crystal Palace–Wolverhampton 2–0 (Zaha 61., Gallagher 78.)

Manchester United–Manchester City 0–2 (Bailly 7. – öngól, Bernardo Silva 45.)

Pénteken játszották
Southampton–Aston Villa 1–0
(A. Armstrong 3.)

VASÁRNAP
15.00:
Arsenal–Watford (Tv: Spíler1)
15.00: Everton–Tottenham
15.00: Leeds United–Leicester
17.30:
West Ham United–Liverpool (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 8 2 1 27–4 +23 26
2. Manchester City 11 7 2 2 22–6 +16 23
3. Liverpool 10 6 4 29–8 +21 22
4. West Ham 10 6 2 2 20–11 +9 20
5. Manchester United 11 5 2 4 19–17 +2 17
6. Brighton & Hove Albion 11 4 5 2 12–12 0 17
7. Arsenal 10 5 2 3 12–13 –1 17
8. Wolverhampton 11 5 1 5 11–12 –1 16
9. Crystal Palace 11 3 6 2 15–14 +1 15
10. Tottenham 10 5 5 9–16 –7 15
11. Everton 10 4 2 4 16–16 0 14
12. Leicester City 10 4 2 4 15–17 –2 14
13. Southampton 11 3 5 3 10–12 –2 14
14. Brentford 11 3 3 5 13–14 –1 12
15. Aston Villa 11 3 1 7 14–20 –6 10
16. Watford 10 3 1 6 12–18 –6 10
17. Leeds United 10 2 4 4 10–17 –7 10
18. Burnley 11 1 5 5 11–17 –6 8
19. Newcastle 11 5 6 12–24 –12 5
20. Norwich City 11 1 2 8 5–26 –21 5
Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
6 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
14 órája

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
15 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik