Videó: a tízéves Foden őszintén kiosztotta Mario Balotellit

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.12. 15:11
null
<strong>Phil Foden</strong> már nagyon fiatalon is látta, hogy Balotelli hozzáállásával problémák vannak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb tanulmányában a topligákban játszó 23 év alatti labdarúgók értékét vizsgálta, mely szerint a Manchester City középpályása, Phil Foden 150 millió euróért ér. A 21 éves angol válogatott játékos nemcsak a tehetségének köszönheti a magas piaci árát, hanem a jó hozzáállásának is. Talán éppen ezért fog nagyobb karriert befutni, mint a botrányairól elhíresült Mario Balotelli.

 

A tízéves Phil Fodenről került elő egy videó, amelyben már a Manchester City utánpótláscsapatának tagjaként beszélt Mario Balotelliről egy olasz televíziónak.

„Ő egy jó játékos, de a pályán kívül rossz a hozzáállása” – válaszolta Manchester City-mezben Phil Foden arra a kérdésre, hogy mi a véleménye róla.


Foden 2009-ben került a manchesteriek utánpótlásához, míg Balotelli 2010 nyarán a felnőttekhez. A TalkSport szerint ez a videó ebben az évben készülhetett.

Balotelli a Cityben 80 tétmérkőzésen 30 gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki. 2013-ban három év után hagyta el a klubot, és az AC Milanhoz távozott.

Foden a 2017–2018-as kiírásban debütált a Man. Cityben, amelyben 144 tétmeccsen már 38 gólja és 28 asszisztja van.


Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik