MU: a játékosok széppé tették egy súlyosan beteg kisfiú napját, a család meghatódott CR posztja után

2022.02.10. 15:14
null
Ökölpacsi Cristiano Ronaldóval (Fotó: Getty Images)
A Manchester United-játékosok a Burnely elleni 1–1-es döntetlen után szép pillanatokat szereztek egy súlyosan beteg kisfiú számára.

Az MUhonlapja azt írja, hogy a játékosok a találkozó után egy különleges szurkolóval töltötték az idejüket. River Rhodes a betegsége miatt sugárkezelésen megy át, de imádja a futballt (családja a Wolverhamptonnak szurkol), s a helyszínen tekintette meg a Burnley és a Man. United összecsapását.

A meccs után River a pálya mellett várta, hogy megpillanthassa a sztárokat, akik mind odamentek hozzá és közös képeket készítettek vele.

„Reméljük, hogy élvezted a játékosainkkal való találkozást, River!”


A kisfiú édesapja, Ryan elmondta, hogy örömkönnyeket hullajtottak, amikor meglátták, hogy Cristiano Ronaldo kiposztolta a közös képüket a több mint 400 millió követőjének. A 37 éves portugál klasszis, akinek négy gyermeke van, és párjával, Georgina Rodríguezzel ikreket várnak, az alábbiakat írta a fotójukhoz.

„A gyermekek most és mindig is a legnagyszerűbb ajándékai lesznek az életnek, akiket mindenáron meg kell védenünk! A szurkolók jelenléte mindig a futball legjobb velejárója lesz, tiszteletben kell tartanunk mindazt, amin átmennek, amit kiállnak a klubjukért.”

A Burnley elleni mérkőzésen csereként pályára lépő Jesse Lingard a lefújás után Rivernek ajándékozta a mezét, s az Instagram-oldalán ezt írta:

„Örülök, hogy találkoztunk, River! Te egy sokakat inspiráló fiatalember vagy, aki küzd a rákkal és győzni fog! Maradj erős és küzdj tovább!”


A kisfiú jelenleg Manchesterben kap kezelést, s az alábbi videóban (amelyet az MU is megosztott „Sztár van születőben” címmel) már Lingard mezében játszik nem sokkal a sugárkezelése után. A felvételen River az angol válogatott játékosnak ismét köszönetet mondott.

„Megtiszteltetés és kiváltság volt játékosaink számára, hogy találkozhattak veled, River! Mindannyian reméljük, hogy hamarosan újra találkozhatunk!”üzente a klub.

Legfrissebb hírek

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
23 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
14 órája

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
21 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
23 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 7:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
Tegnap, 6:40

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
Tegnap, 2:29
Ezek is érdekelhetik