Newcastle: nagy sztár nem érkezett, védők igen

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 07:50
null
Dan Burn szerződtetésével zárta a Newcastle a téli átigazolási időszakot (Fotó: Newcastle United FC)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az idény végéig kölcsönvette az Aston Villa balhátvédjét, a 26 éves Matt Targettet. Az éjszaka folyamán pedig a Brightontól megszerzett, ugyancsak védő Dan Burn átigazolását is bejelentette a klub.   

Kieran Trippier, Chris Wood és Bruno Guimaraes után megvan a Newcastle United negyedik és ötödik téli átigazolása isMatt Targett és Dan Burn személyében.

A korábbi U21-es válogatott balhátvédnek, Targettnek jelentős PL-tapasztalata van, hiszen az Aston Villában és a Southamptonban több mint 100 élvonalbeli meccset hozott össze.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek. A családomnak vannak itteni barátai, akik mindig azt mondták, hogy ez egy futballőrült város. Boldog vagyok, hogy ezt megtapasztalhatom” – mondta a „szarkáknak” adott interjújában a balhátvéd.

Mint ismert, Szalai Attila neve is szóba került a Newcastle-nál, sőt, a török sajtóban még hétfőn is arról lehetett olvasni, hogy a Fener magyar válogatott védőjét is megszerezheti a klub a transzferidőszak utolsó napján. Belső védő végül érkezett, de nem Törökországból…

A Newcastle az éjszaka folyamán jelentette be, hogy megszerezte a Brightontól a 29 éves Dan Burn játékjogát, aki két és fél évre írt alá.

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
7 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
10 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
12 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
17 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57
Ezek is érdekelhetik