PL: először lett kameruni a hónap legjobbja; a Newcastle mesterét is elismerték

B. D. K.B. D. K.
2022.03.11. 14:49
null
<strong>Matip</strong> (jobbra) is eredményes volt a Leeds ellen 6–0-ra megnyert bajnokin (Fotó: Getty Images)
A Liverpool 30 éves belső védője, Joël Matip lett február legjobb játékosa az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League), míg a Newcastle United élére novemberben kinevezett Eddie Howe-t választották meg a hónap menedzserének – közölte hivatalos oldalán a liga.

 

Joël Matip első kameruni játékosként zsebelte be ezt az elismerést. A Liverpool hátvédje februárban mind a négy PL-mérkőzést végigjátszotta, a Leicester City ellen gólpasszal, a Leeds United ellen pedig góllal vette ki a részét csapata győzelméből. Matip hátul is megtette a magáét, hiszen a „vörösök” háromszor is megúszták kapott gól nélkül, és mindannyiszor nyertek, így megközelítették az éllovas Manchester Cityt.

A FIFA 22-ben meg is kapta a kameruni védő a maga speciális lapját, viszont az, fogalmazzunk úgy, nem lesz a játékosok kedvenc kártyája. A statisztikák egyáltalán nem kiemelkedőek, a 63-as sebességi érték, amely a gyorsulásból és a végsebességből tevődik össze, lényegében használhatatlanná teszi. Ez a lap még a játék kezdetén sem lenne ott a kezdőcsapatokban, pláne nem márciusban...


Howe csapata kilenc meccse nem talált legyőzőre a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)
Howe csapata kilenc meccse nem talált legyőzőre a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)

 

A Newcastle novemberben kinevezett trénere, Eddie Howe lett a Premier League-ben a hónap menedzsere, aki elmozdította a kiesőzónából a gárdát, amely szeptember óta tartózkodott ott. Csapata a négy mérkőzéséből hármat is megnyert és veretlen maradt – a jó sorozatát pedig márciusra is átmentette. A „szarkák” jelenleg tíz ponttal előzik meg a 18., még kieső helyen álló Burnleyt, s látva a formájukat, biztos bennmaradónak tűnnek.

Howe méltatta a játékosait, akik a sikerekkel visszanyerték az önbizalmukat, valamint kiemelte a szurkolókat is, akik fantasztikus hangulatot teremtenek, különösen a hazai bajnokikon.

A Newcastle februárban legyőzte otthon az Evertont és az Aston Villát is, idegenben pedig a Brentfordot múlta felül, valamint ikszelt a West Ham Uniteddel. Összességében klubrekordot jelentő, kilenc veretlenül megvívott PL-meccsnél jár a csapat.

Howe olyan edzőket előzött meg a múlt hónapban, mint Jürgen Klopp (Liverpool), Mikel Arteta (Arsenal) és Ralph Hasenhüttl (Southampton). A 44 éves szakembert már negyedszer választották meg a hónap menedzserének, ezt megelőzően háromszor a Bournemouth trénereként jutalmazták.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
1 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 10:56

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02