Chelsea: Hamilton megerősítette, beszállna a klub megvásárlásába

2022.04.22. 13:06
null
(Fotó: AFP, montázs: NSO)
Csütörtökön a Sky News értesüléseire hivatkozva megírtuk, hogy a korábbi világelső amerikai teniszezőnő, Serena Williams és a hétszeres Formula–1-es világbajnok pilóta, Sir Lewis Hamilton is beszáll az angol Chelsea labdarúgóklubot felvásárolni tervező, Sir Martin Broughton által vezetett konzorciumba. Hamilton a Sky Sportsnak megerősítette a híreket.


Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj sajtótájékoztatón megkérdezték a Mercedes pilótáját, hogy van-e valóságalapja a híreknek, melyben összehozták a Chelsea-vel. Hamilton erre egyértelmű igennel felelt. Elmondta még, hogy gyerekkora óta focirajongó, ő maga sokat is játszott.
.
„Úgy emlékszem, öt-hat évesen az Arsenal szurkolója lettem, de Terry nagybátyám nagy Chelsea-rajongó volt, ezért sokat mentem vele, hogy megnézzem, ahogy az Arsenal és a Chelsea játszik” – mesélt a a klubhoz fűződő viszonyáról Hamilton.

A Chelsea megvásárlása kapcsán elémondta, a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, míg a londoni „kékek” az egyik legnagyobb klub.

„Amikor hallottam erről a lehetőségről, azt mondtam: Hűha. Ez az egyik legjobb módja, hogy részese legyek valami nagyszerűnek.”


 

Legfrissebb hírek

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
1 órája

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
23 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
23 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:05

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15