Liverpool: három kulcsjátékos vasárnapi szereplése kérdéses

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.05.20. 15:25
null
Klopp szeretné, ha Szalah és Fabinho is pályára lépne vasárnap (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője Mohamed Szalahot, Virgil van Dijket és Fabinhót is szeretné játszatni az angol bajnokságban az aranyéremről döntő vasárnapi záró fordulóban, de nem biztos benne, hogy be tudja vetni a sérülésből lábadozó futballistáit.

Az egyiptomi csatár és a holland belső védő múlt hétvégén, a Chelsea elleni FA-kupa-döntőben szenvedett kisebb sérülést, míg a brazil középpályás május elején vált ki a csapatból izomsérülés miatt.

„A fiúk állapota szépen javul, meglátjuk, hogy vasárnap játszhatnak-e – mondta pénteken a német szakember. – Szeretném, ha mind a hárman pályára léphetnének, de ha nem tudnak, akkor nélkülük oldjuk meg a mérkőzést.”

A Liverpool egy ponttal áll a címvédő és listavezető Manchester City mögött a tabellán, így az utolsó fordulóban mindenképpen több pontot kell szereznie Pep Guardiola együttesénél, mely az Aston Villával csap majd össze hazai pályán (az Aston Villa menedzsere egyébként a Liverpool FC legendája, Steven Gerrard…).

Klopp Szalahra külön is kitért, mivel az afrikai csatár versenyben van a gólkirályi címért a Tottenham Hotspur dél-koreai játékosával, Szon Hung Minnel. A tréner hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az egyiptomi futballista egészsége, a gólkirályi cím miatt nem fognak kockáztatni, így ha veszélyes lenne számára a játék, akkor nem fog beállni.

Szalah 22 góllal vezeti a mesterlövészek listáját, míg Szon Hung Min 21 találatnál jár.

Legfrissebb hírek

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
11 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
22 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
2026.09.02. 09:52