Man. City: a héten hivatalos lehet Haaland szerződtetése – sajtóhír

2022.05.09. 19:08
null
Haaland a héten áteshet a klubváltáson (Fotó: twitter.com)
Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint Erling Haaland hétfőn Manchesterben járt, ahol átesett az átigazolások előtt szokásos orvosi vizsgálatokon – a transzferügyekben mindig jól értesült Fabrizio Romano újságíró szerint a norvég csatár már vissza is tért Dortmundba, s még a héten bejelenthetik, hogy a Manchester Citynél folytatja pályafutását.

 

Arról korábban a Nemzeti Sport Online is beszámolt, hogy Haaland és a Manchester City szóban már megállapodott egymással, és a norvég a nyáron az angol klubhoz igazol, amely a németek által kijelölt határidő előtt kifizeti érte a 75 millió eurós kivásárlási záradékot.

Fabrizio Romano transzferszakértő olasz újságíró szerint a kivásárlási záradék összege valahol 60 és 80 millió között van – szerinte közelebb a 60 millió euróhoz. Ennek némileg ellentmond a Sky Sports, amely 63 millió fontos – 73.5 millió euró – összegről ír.

Romano egyébként úgy tudja, a Manchester City azt mondta a dortmundiaknak, hogy néhány órán belül aktiválják ezt a záradékot. Ez egyébként azt is jelentheti, hogy még a héten hivatalossá válhat a norvég csatár klubváltása.

 


 

Legfrissebb hírek

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.10.17. 17:38

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Reistadék kiváló második félidővel verték meg a Buducsnosztot a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.04. 16:05

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15

Szoboszlai Dominik: Cristiano Ronaldo a példaképem; Modric a legkellemetlenebb ellenfél

Angol labdarúgás
2026.10.02. 10:21

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49