Liverpool: hosszabbított a fáradhatatlan középpályás – hivatalos

2022.06.06. 15:42
null
James Milner nyolcadik idényét kezdi a „vörösöknél" (fotó: AFP)
Az FA Kupa- és Ligakupa-győztes Liverpool FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította 36 esztendős középpályása, James Milner szerződését.

 

James Milner szerződése június 30-án járt volna le a Liverpoolnál, a középpályás azonban egyezségre jutott a klubbal és egy évvel hosszabbított. A veterán játékos a hírek szerint a fizetéscsökkentésbe is belement.

Milner 2015-ben ingyen érkezett a Manchester Citytől, azóta 289 mérkőzésen lépett pályára, 26 gólt szerzett és kiosztott 44 gólpasszt. A „vörösökkel" az elmúlt hét idényben Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, klubvilágbajnokságot, európai Szuperkupát, a mögöttünk hagyott idényben pedig FA Kupát és Ligakupát nyert az együttessel. A 61-szeres angol válogatott középpályást többek között megkereste két korábbi klubja, az Aston Villa és a Newcastle United, de az MLS-ből is akadtak kérői

„Az első és legfontosabb szempont az volt a döntésemben, hogy hiszem, még hozzá tudok tenni a csapat játékához. A menedzser is elmondta mit gondol, ami szintén nagy szerepet játszott abban, hogy meghosszabbítottam a szerződésem” – fogalmazott a klub honlapján James Milner.

„Rendkívüli volt a legutóbbi idény, még akkor is, ha a vége nem úgy sikerült, mint szerettük volna, de úgy gondolom, most még éhesebbek leszünk a sikerre. Az ünnepli parádé hozzájárult ahhoz, hogy maradjak, mert ez egy egyedülálló klub” – tette hozzá az angol középpályás.

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55