PL: Eriksen a Manchester Unitedet választotta, hamarosan aláír – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 14:27
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United nagyon közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a jelenleg klub nélküli 30 éves dán karmestert, Christian Eriksent – írja a The Athletic, de Fabrizio Romano olasz sportújságíró is megerősítette a hírt.

Christian Eriksen az MU illetékeseinek elmondta, a „vörös ördögöket” választja, és kész aláírni három évre szóló szerződését az angol rekordbajnok klubbal. Már csak a papírmunka, valamint a kötelező orvosi vizsgálat várat magára, igaz, a dán játékos esetében az utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, az Európa-bajnokságon kapott szívrohama miatt most is alapos kivizsgáláson kell átesnie.

Vajon milyen szerepet szán Ten Hag Eriksennek? (Fotó: AFP)
Vajon milyen szerepet szán Ten Hag Eriksennek? (Fotó: AFP)

Eriksent fél év kihagyás után idén januárban szerződtette június végéig a Brentford, melyben 11 mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. Márciusban Hollandia ellen visszatért a dán válogatottba is, méghozzá álomszerűen, hiszen becserélése után két perccel gólt szerzett, de pár nappal később a szerbek kapuját is bevette.

Amikor Eriksen a Brentfordban kezdőként lépett pályára, csapata csupán két meccsen veszített. Az egyik vereség éppen az Old Traffordon volt, a másik pedig az utolsó fordulóban a bennmaradásért küzdő Leeds United ellen.

Eriksen lehet a Manchester United második nyári igazolása. Az első a carringtoni edzőközpontba hétfőn már megérkező holland válogatott védő, Tyrell Malacia lesz.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
20 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik