Man City: a PSG is bejelentkezett a Barca célpontjáért – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2022.08.26. 13:55
null
Bernardo Silvát a PSG és a Barca is szívesen üdvözölné (Fotó: AFP)
A The Times információi szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata 59 millió fontos ajánlatot tett a Manchester City játékosáért, Bernardo Silváért.

 


Az angol lap szerint a Manchester City visszautasította a PSG ajánlatát, mivel Guardioláék nem akarják közvetlen BL-rivális kezébe adni a portugál középpályást – főleg nem ennyiért.

Bernardo Silva számára nem lenne ismeretlen terep a francia Ligue 1, az AS Monacóban három igencsak sikeres évet töltött el, utolsó idényében a bajnoki címet is elhappolta csapatával a fővárosiaktól.

Nem véletlen, hogy az angol bajnok nem akar megválni a portugál válogatott játékostól, aki a csapat egyik legmegbízhatóbb futballistájává nőtte ki magát az elmúlt években. A legutóbbi fordulóban is remekül játszott, a Newcastle elleni 3–3-as mérkőzésen gólt szerzett, s a találkozó legjobbjának választották meg.

A manchesteriek legalább 80 millió fontot szeretnének kapni a futballistáért, akiért egyébként a Barcelona is bejelentkezett.

Korábban Silva sem zárta ki az esetleges átigazolás lehetőségét.

„Sajnos most nem válaszolhatok a Barcelonával kapcsolatos kérdésekre, hiszen a nemzeti csapatra koncentrálok. Majd meglátjuk, mi történik, amikor vége lesz az idénynek ” – nyilatkozta Bernardo Silva még júniusban, a csehek elleni mérkőzés után.

Az üzlet korántsem egyszerű: a katalánok valószínűleg csak akkor tudnának elfogadható ajánlatot tenni a Citynek, ha Frenkie de Jong a Manchester Unitedbe igazol.

Bernardo Silva 251 mérkőzésen 48 gólt szerzett és 51 gólpasszt adott a Manchester Cityben. Összesen négyszer nyerte meg a Premier League-et és az angol Ligakupát, egyszer pedig az FA-kupát is elhódította a Manchester Cityvel.

A Transfermarkt jelenleg nagyjából 75 millió euróra becsüli a 27 esztendős labdarúgó értékét.


 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
19 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 09:34

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

A PSG összeroppantotta a Cityt Manchesterben, majd Haaland duplázott

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:01

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22