PL: az Arsenaltól érkezett válogatott kapus az újonchoz

D. S. B.D. S. B.
2022.08.03. 06:55
null
Bernd Leno az Arsenaltól a Fulhamhez igazolt át (Fotó: fulhamfc.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League) a Championshipből első helyezettként visszajutó Fulham FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy megszerezte az Arsenal német válogatott kapusát, Bernd Lenót, akivel hároméves szerződést kötöttek a londoniak.

Leno pályafutását a Germania Bietigheimnél kezdte, de tehetségére hamar felfigyelt a VfB Stuttgart, melynek felnőtt második csapatában 17 évesen debütált, majd két évvel később szerezte meg a Bayer Leverkusen. A gyógyszergyáriaknál remekül sikerült a bemutatkozása, hiszen első három mérkőzésén nem kapott gólt, s nem sokkal később legfiatalabb kapusként mutatkozott be a Bajnokok Ligájában.

A Leverkusentől 2018-ban 304 mérkőzés után távozott, az angol Arsenal 20 millió fontot fizetett érte.

Bár első három idényében rendre Leno nevével kezdődött az Arsenal kezdő tizenegye, tavaly kiszorította őt a Sheffield Unitedtől megszerzett angol válogatott Aaron Ramsdale.

A sokszoros német utánpótlás-válogatott és kilencszeres A-válogatott Leno hároméves szerződést kötött a Fulhammel – az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra a felek.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
23 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik