PL: egykor győztes góllal debütált, most az Arsenal termékmenedzsere lett

D. S. B.D. S. B.
2022.08.25. 15:46
null
Danny Karbassiyoon (Fotó: arsenal.com)
Nagyot változott a világ a most 38 éves amerikai-iráni kettős állampolgársággal rendelkező Danny Karbassiyoonnal, aki korábban megfordult az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenalnál is, hiszen az „ágyúsok” egy amerikai amatőr csapattól, a Roanoke Startól igazolták. A játékos jelenleg az észak-londoniak informatikai részlegét vezeti.

„20 évesen győztes góllal mutatkoztam be az Arsenal első csapatában, 17 évvel később az informatikai részlegüknél dolgozom” – mondta a The Sunnak Danny Karbassiyoon, akit 2003-ban az amerikai Roanoke Star amatőr együttesétől igazolt az „ágyúsok” ifjúsági csapatába csatárként, majd a felnőtteknél 2004-ben, a Manchester City elleni Ligakupa-mérkőzésen már bal oldali védőként mutatkozott be, s a 90. percben ő szerezte a győztes gólt, emellett a sorozatban még kétszer lépett pályára az „ágyúsoknál”, de a Premier League-ben nem tudott debütálni Ashley Cole és Gael Clichy mellett. Karbassiyoon kölcsönbe előbb az Ipswich Townhoz, majd a Burnley-hez került, de sérülések miatt az angol másodosztályban (Championship) mindössze tíz mérkőzésen lépett pályára, majd még próbálkozott a holland AZ Alkmaarnál is, végül 2007-ben, alig 22 évesen, visszatérő térdproblémái miatt visszavonult.

Karbassiyoon ezt követően az Arsenal amerikai játékosmegfigyelője lett, majd alapított egy online szerencsejáték-céget, de az észak-londoniakhoz való visszatérése után az informatikai részlegen kezdett tevékenykedni, szerepe pedig ötvözi a labdarúgók felderítését és a technológia fejlesztését, s a sportigazgatónak, Edunak segít a toborzásban.

„Az első elképzelésem az volt, hogy mindent központosítunk. Amikor a technikai igazgató, Edu először megérkezett, három-négy telefont kellett intéznie, hogy minden információt beszerezzünk. A megoldásom, hogy az összes információ egy adatbázisba kerül és így csak be kell írni a játékos nevét és minden lényeges információ megtalálható róla, melyet az edzői stáb, a menedzsment, az orvosok, vagy bárki más elérhet, aki hozzáfér” – ecsetelte az Arsenal honlapján a két éve működő technológiát Karbassiyoon, aki nagyon örül annak, hogy két kedvenc elfoglaltságát, a labdarúgást és a technológiát tudja ötvözni.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
22 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik