Real: megegyeztek Casemiróról a Man. Uniteddel – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 21:29
null
Casemiro már biztosan elhagyja a Real Madridot, amely megegyezett a Manchester Uniteddel (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) címvédő Real Madrid és az angol Manchester United is hivatalos honlapján számolt be róla, hogy mindenben megegyeztek a 30 éves brazil középpályás, Casemiro „vörös ördögökhöz” igazolásáról.

A hírek szerint a 63-szoros brazil válogatottért először 60 millió fontot, majd bizonyos feltételek teljesülése esetén további 10 millió fontot fizet a Manchester United a Real Madridnak, Casemiro pedig négyéves szerződést köthet Erik ten Hag csapatával.

A Manchester Unitednek azonban a személyes feltételekről is meg kell egyeznie Casemiróval, akinek még vízumot is kell intézni, valamint természetesen orvosi vizsgálat is vár rá, mielőtt aláírja szerződését.

A 30 éves középpályás 2013-ban, 20 évesen a brazil Sao Paolótól igazolt a Realhoz, ahol eleinte a B-csapatnál jutott neki lehetőség, majd a 2014–2015-ös idényt kölcsönben a Portónál töltötte. A „blancókhoz” való visszatérése után azonban szinte kirobbanthatatlan volt a csapatból, s a Bajnokok Ligáját ötször, a spanyol bajnokságot, a spanyol és az európai Szuperkupát, valamint a klubvilágbajnokságot egyaránt háromszor nyerte meg, míg a spanyol kupát egyszer emelhette magasba.

 

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
18 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik