PL: Ez volt az egyik legfeszültebb pillanat az életemben – Haaland

K. E. P.K. E. P.
2022.11.06. 15:59
null
Pep Guardiola nyerőembert küldött a pályára (Fotó: Getty Images)
Ahogy azt már korábban megírtuk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának szombati játéknapján, a Manchester City Erling Haaland utolsó pillanatban szerzett góljával 2–1-re nyert a Fulham ellen. A lefújást követően a City hőse, valamint a két csapat menedzsere nyilatkozott a Sky Sportsnak.


Erling Haaland hosszabbításban, 95. percben lőtt tizenegyese a Manchester City győzelmét jelentette.

„Fantasztikus! Nagyon ideges voltam. Ez volt az egyik legfeszültebb pillanat az életemben, de ettől függetlenül fantasztikus! Egy tizenegyes az utolsó percben – még szép, hogy ideges voltam! Viszont csodálatos érzés. Imádom! Sérült voltam egy hétig és ilyenkor nagyon fontos a győzelem.”

Haaland külön kitért a sérülésére.

„Játszani akartam minden egyes meccsen. Nehéz volt az oldalvonalak mögött nézni az eseményeket, ám a végén szükségünk volt a három pontra és így is lett. Nagyon fáradt vagyok, ugyanakkor rendkívül boldog is. El sem tudják képzelni!”

Joao Cancelo gondoskodott róla, hogy a mérkőzés mindenki számára izgalmas legyen, hiszen piros lapja következtében a Manchester City emberhátrányban játszotta végig a meccs javát.

„Hatvanöt percet játszottunk tíz emberrel a tizenegy ellen és a Fulham ellen ez nem olyan egyszerű” – nyilatkozta Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere, aki nem győzte dicsérni a csapatát.

„Labdával és labda nélkül is tökéletes tempóval futballoztunk. A mai siker az egyike az idei legjobb élményeinknek. Több lehetőségünk volt, jobban uraltuk a játékot, és megmutattuk a saját stílusunkat.”

Amíg Guardiolát lenyűgözte saját gárdájának játéka, addig a vendégeket irányító Marco Silva szerint a büntetőig a Fulham uralta a találkozót.

„Az elkötelezettség, az attitűd, minden megvolt. A tizenegyes jogossága nehéz kérdés. Egészen odáig a mi kezünkben volt a mérkőzés.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Manchester City–Fulham 2–1
(J. Álvarez 17., Haaland 95. – 11-esből, ill. Andreas Pereira 28. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
14 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
20 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24