PL: a Liverpool több mint egy hónapig nem számíthat Van Dijkra

Vágólapra másolva!
2023.01.06. 16:15
null
Virgil van Dijkra több hétig nem számíthat Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)
Virgil van Dijk sérülés miatt több mint egy hónapig nem állhat a Liverpool labdarúgócsapatának rendelkezésére.

 

Jürgen Klopp, az együttes német szakvezetője pénteki sajtótájékoztatóján közölte: mindannyiukat meglepte a védő sérülése, főként, hogy ilyen hosszú időre esik ki.

„A diagnózis elég durván hatott. Hetekről, több mint egy hónapról beszélünk esetében, persze remélem, hogy gyorsan túljut rajta. Nincs könnyű helyzetben, mert elképesztően sok meccset játszott az elmúlt években” – utalt a vezetőedző holland kulcsjátékosára.

Van Dijk csapatkapitányként lépett pályára a Liverpool legutóbbi, hétfői bajnoki összecsapásán, amelyen együttese 3–1-re alulmaradt a Brentford otthonában.

A Liverpool 17 mérkőzésen 28 pontot gyűjtött, ezzel a hatodik helyen áll a Premier League-ben. Klopp gárdája szombaton a Wolverhampton Wandererst fogadja az FA-kupában, ezen túl Van Dijknak még minimum három bajnokit kell kihagynia.

A Liverpool február 21-én már a Bajnokok Ligájában lép pályára, az előző sorozat döntőseként a nyolcaddöntő első felvonásán a címvédő Real Madridot fogadja.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
17 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
22 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik