MU: az összes vádat ejtették Mason Greenwood ellen – sajtóhír

2023.02.02. 15:39
null
Greenwood ellen ejtették a vádakat (Fotó: Getty Images)
A manchesteri rendőrség közölte, hogy az összes vádat ejtették a 2022 januárjában letartóztatott, azóta feltételesen szabadlábra helyezett, a klubja által felfüggesztett Manchester United-játékos, Mason Greenwood ellen.  


A még mindig csak 21 éves Mason Greenwood 2022 januárja óta nem lépett pályára a Manchester Unitedben. A klub eltiltotta, egyben felfüggesztette fiatal csatártehetségét, amikor bő egy évvel ezelőtt letartóztatta őt a helyi rendőrség szexuális erőszak és bántalmazás gyanújával. Utóbbiakkal korábbi barátnője vádolta meg.

Az MU felfüggesztette a bántalmazással vádolt támadóját

Greenwood óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, az első tárgyalást pedig 2023. november 27-re írták ki. Ehhez képest a manchesteri rendőrség már 2023. februárjában bejelentette, minden vádat ejtenek az angol tehetséggel szemben – derült ki a Sky Sport riportjából.

Azt egyelőre nem tudni, az új információk birtokában hogyan dönt majd a játékos jövőjével kapcsolatban a Manchester United.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
14 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31