PL: katari befektetőkhöz kerülhet a Manchester United – sajtóhír

B. A.B. A.
2023.02.08. 10:39
null
Katari kézbe kerülhet a Manchester United (Fotó: Getty Images)
A Daily Mail információi szerint katari befektetők napokon belül ajánlatot tesznek a Manchester United megvásárlására. Az angol lap úgy tudja, a katariak biztosak abban, hogy minden más versenytársat túlszárnyal az ajánlatuk, és a klub megvásárlása után hatalmas átigazolási büdzsé áll majd Erik ten Hag menedzser rendelkezésére.


Arról korábban mi is beszámoltunk
, hogy a Manchester United tulajdonosai vizsgálják a klub eladásának lehetőségét. Katari befektetők készek egy óriási ajánlatot tenni a Glazer családnak a manchesteri csapat megvásárlásra. Az újság által a „nagy tőkével rendelkező, magánemberek által alkotott csoport” pontos ajánlata jelenleg nem ismert, és a klub egyelőre nem reagált a pletykákra.

A Manchester United 2017 óta nem nyert trófeát. A szurkolók elégedetlenek és az új tulajdonos teljesen máshogy állna a klubhoz. A katari befektetőcsoport a világbajnokság megrendezéséből szerzett tudást felhasználva keres új projektet.

A tulajdonosváltás következtében Erik ten Hagnak, a Manchester United menedzserének jelentős anyagi források állnának rendelkezésre, amivel a klub felveheti a versenyt a legjobb játékosok megszerzéséért.

Sikeres vásárlás esetén tovább mélyülne a Katar–Egyesült Arab Emírségek rivalizálás, hiszen Manchester két legnagyobb csapatát, a Cityt és a Unitedet a két rivalizáló állam birtokolná. A Daily Mail megemlíti, hogy a sikeres vásárláshoz a Premier League jóváhagyása szükséges.

Hamilton is részvényes lehet az MU-nak, ha Ratcliffe felvásárolja a klubot
Sir Jim Ratcliffe ajánlatot fog tenni az MU megvásárlására – sajtóhír

A katariak legnagyobb riválisa Sir Jim Ratcliffe, Nagy-Britannia egyik leggazdagabb embere, aki régóta United-szurkoló.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 8. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
21.00:
Manchester United–Leeds United

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal20162245–17+2850
2. Manchester City21143453–21+3245
3. Manchester United21133534–26+842
4. Newcastle United
211010134–12+2240
5. Tottenham Hotspur
22123741–31+1039
6. Brighton & Hove Albion20104638–27+1134
7. Brentford2189435–28 +733
8. Fulham2295832–30 +232
9. Chelsea2186722–21 +130
10. Liverpool2085734–28 +629
11. Aston Villa2184925–31 –628
12. Crystal Palace2166919–29–1024
13. Nottingham Forest2166917–35–1824
14. Leicester City21631232–37 –521
15. Wolverhampton21551115–30–1520
16. West Ham United
21541218–26 –819
17. Leeds United20461026–34 –818
18. Everton21461116–28–1218
19. AFC Bournemouth21451219–43–2417
20. Southampton21431417–38–2115

 

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
4 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
18 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
20 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
22 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25