PL: a Leicester legyőzésével már nem utolsók a „szentek”

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.04. 20:27
null
Alcaraz öröme (Fotó: Getty Images)
A Southampton 1–0-ra legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának szombati záró mérkőzésén.

A sereghajtó Southampton a Leicester Cityt fogadta, és a „szentek” játékosai azzal a tudattal léphettek pályára, hogy győzelemmel elmozdulhatnának az utolsó helyről, de a Leicester számára is nagyon fontos volt a mai meccs.

A Soton bő fél óra elteltével büntetőt kapott, mivel a becsúszó Timothy Castagne kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül. A labda mögé James Ward-Prowse állt, de Danny Ward eltalálta az irányt, és kivédte a lövését.

Három perccel később azonban így is megszerezte a vezetést a Soton, egy kiugratás után Carlos Alcaraz értékesítette a ziccert a Leicester-tábor előtt. A gólt lesállás miatt videózták, de végül megadták (1–0).

A Leicester a fordulás után sem tudta eltalálni a kaput, pedig Kelechi Iheanacho többször is helyzetbe került, és egy kapufát is láthattunk. A Soton tehát kibekkelte, s győzelmével pontszámban beérte az AFC Bournemoutht és az Evertont is, előbbit jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is tudta előzni.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Southampton–Leicester City 1–0 (Alcaraz 35.)

Korábban
Arsenal–AFC Bournemouth 3–2 (Partey 62., White 70., Nelson 90+7., ill. Billing 1., Senesi 57.)
Aston Villa–Crystal Palace 1–0 (J. Andersen 27. – öngól)
Kiállítva: C. Doucouré (Palace, 62.)
Brighton & Hove Albion–West Ham United 4–0 (Mac Allister 18. – 11-esből, Veltman 51., Mitoma 69., Welbeck 89.)
Hegyi Krisztián kispados volt a West Hamnél
Chelsea–Leeds United 1–0 (W. Fofana 53.)
Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur 1–0 (Adama Traoré 82.)

Manchester City–Newcastle United 2–0
(Foden 15., B. Silva 67.)

VASÁRNAP
15.00: Nottingham Forest–Everton (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN
21.00:
Brentford–Fulham (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 26 20 3 3 59–25 +34 63
2. Manchester City 26 18 4 4 66–25 +41 58
3. Manchester United 24 15 4 5 41–28 +13 49
4. Tottenham 25 14 3 8 46–35 +11 45
5. Newcastle 24 10 11 3 35–17 +18 41
6. Liverpool 24 11 6 7 40–28 +12 39
7. Fulham 25 11 6 8 36–31 +5 39
8. Brighton & Hove Albion 23 11 5 7 43–29 +14 38
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 25 9 7 9 24–25 –1 34
11. Aston Villa 25 10 4 11 31–38 –7 34
12. Crystal Palace 25 6 9 10 21–32 –11 27
13. Nottingham Forest 24 6 7 11 18–42 –24 25
14. Leicester City 25 7 3 15 36–43 –7 24
15. Wolverhampton 25 6 6 13 18–35 –17 24
16. West Ham 25 6 5 14 23–33 –10 23
17. Leeds United 25 5 7 13 29–40 –11 22
18. Everton 25 5 6 14 17–36 –19 21
19. Southampton 25 6 3 16 20–41 –21 21
20. Bournemouth 25 5 6 14 24–51 –27 21
Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
15 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik