MU: a „hétről hétre” hibázó Maguire miatt kellett távoznia az argentin védőnek?

D. S. B.D. S. B.
2023.04.29. 09:25
null
Marcos Rojo azért kapott kevés lehetőséget az MU-ban, mert Solksjaerék Harry Maguire-t játszatták helyette (Fotó: Getty Images)
A 61-szeres argentin válogatott Marcos Rojo 2014 és 2021 között volt az angol élvonalbeli Manchester United játékosa, ám elmondása szerint azért kapott kevés játéklehetőséget a „vörös ördögök” akkori menedzserétől, Ole Gunnar Solksjaertól, mert a 2019-ben méregdrágán megvásárolt Harry Maguire-nek játszania kellett.

 

„Egyszer bementem Solksjaer irodájába, hogy elmondjam neki: vagy engedjen el, vagy tegyen a kezdőcsapatba, de ő azt mondta, hogy Maguire-nek kell ott lennie, mert sok pénzt fizettek érte” – elevenítette fel Marcos Rojo. –„Ő (Maguire) óriási hibákat követett el, és mondtam Solksjaernak: A k…a életbe, hadd játsszak, mert ez a srác minden héten hatalmas hibákat követ el…” – nevetett az argentin védő, aki végül nem tudta meggyőzni a szakmai stábot, a klub pedig egy évvel Maguire szerződtetése után Rojót kölcsönadta az Estudiantesnek, egy évvel később pedig végleg távozott a Manchester Unitedtől és a Boca Juniors játékosa lett.

 

Legfrissebb hírek

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
15 perce

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
14 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55