MU: „Ez a Maguire már más” – Ten Hag a csapatkapitányát méltatta

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 12:42
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 2–0-ra legyőzte az Old Traffordon az Evertont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában, szombaton. Az MU hátvédsorába ezúttal bekerült a sokat kritizált csapatkapitány, Harry Maguire, aki talán idénybeli legjobb teljesítményét nyújtotta. Nagy kérdés az ő jövője, Erik ten Hag mindenesetre megdicsérte a lefújás után – olvasható a manchesteriek hivatalos oldalán.

„Azt hiszem, ez a Maguire már más, mint akit az első hetekben, hónapokban láttam – jelentette ki az MU menedzsere. – Kezdeményező volt, nem engedte kibontakozni a támadóját, belépett a játékba, fontos passzokat adott. Szóval ez egy nagyon meggyőző teljesítmény volt Harrytől.”

Erik ten Hag hozzátette, hogy az angol válogatott középhátvéd labdával és labda nélkül is megcsinálta azokat a dolgokat, amiket kért tőle, dominánsan játszott és diktálta a tempót.

Harry Maguire a mostani idényben a Manchester United eddigi 49 meccséből csak 25-ön kapott játéklehetőséget, és 1266 percet töltött a pályán. Ten Hag első számú belső védő párosa egyértelműen Raphaël Varane és Lisandro Martínez duója, ám előbbi nem bír végigtolni egy teljes idényt, ezért Maguire és Victor Lindelöf is sokszor szerephez jut.

A 30 éves angol válogatott védő szerződése Manchesterben 2025 nyaráig szól.

SZAVAZÁS

Maguire megérdemel még egy esélyt Manchesterben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Everton 2–0
(McTominay 36., Martial 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 30 23 4 3 72–29 +43 73
2. Manchester City 29 21 4 4 75–27 +48 67
3. Newcastle United
29 15 11 3 48–21 +27 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham Hotspur
30 16 5 9 55–42 +13 53
6. Brighton & Hove Albion 28 13 7 8 52–36 +16 46
7. Aston Villa 30 13 6 11 41–42 –1 45
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 30 10 13 7 47–40 +7 43
10. Fulham 29 11 6 12 39–40 –1 39
11. Chelsea 30 10 9 11 29–31 –2 39
12. Crystal Palace 30 8 9 13 29–40 –11 33
13. Wolverhampton Wanderers
30 8 7 15 24–42 –18 31
14. West Ham United
29 8 6 15 27–39 –12 30
15. AFC Bournemouth 30 8 6 16 28–57 –29 30
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Nottingham Forest 30 6 10 14 26–54 –28 28
18. Everton 30 6 9 15 23–43 –20 27
19. Leicester City 30 7 4 19 40–52 –12 25
20. Southampton 30 6 5 19 24–51 –27 23
Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
21 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik