PL: a CBS újságírója szerint a Napoli ásza jó eséllyel az MU-ban köthet ki

B. D. K.B. D. K.
2023.04.07. 15:15
null
Ten Hag kiszemeltjei (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United világklasszis csatárt keres, egyik kiszemeltje pedig a Napoliban fantasztikus teljesítményt nyújtó Victor Osimhen. A 24 éves nigériai támadó kapcsán a CBS újságírója, Ben Jacobs beszélt a Givemesportnak.

 

„Úgy tudom, Osimhen már jó ideje szemezget a Premier League-gel – mondta Ben Jacobs, aztán rátért az angol rekordbajnokra. – A Manchester United elég magabiztos lehet a szerződtetésében, mert mielőtt Napolyba került volna, majdnem aláírt a »vörös ördögökhöz«. Nagy vágya volt, hogy képviselhesse a klubot, de aggódott a játékpercei miatt. Persze joggal, mert még nagyon fiatal volt, és még nem teljesedett ki.”

A Napoli Victor Osimhent 2020-ban, 21 évesen 75 millió euróért igazolta a Lille-től. A Transfermarkt becslése szerint a játékos most 100 millió eurót ér, de a Napoli akár 132 millió fontot is elkérhet érte a nyáron. A formáját tekintve ez persze nem meglepő: az olasz bajnokságban 23 mérkőzésen 21 gólja és öt gólpassza van a mostani idényben, míg minden sorozatot figyelembe véve 29 meccsen 25 találatot és öt asszisztot jegyez. Szerződése az olaszokkal 2025 nyaráig szól, de aligha tölti ki.

A Manchester United az egész idényben csatárgondokkal küzd. Cristiano Ronaldo viharos távozása és Anthony Martial sérülései miatt a télen kénytelenek voltak támadó után kutatni, a megoldás a holland válogatott Wout Weghorst lett, aki viszont nem a góljaival, hanem a mezőnymunkájával tudott hozzátenni a játékhoz. Rajta kívül még az élete formájában lévő Marcus Rashford játszik centert, de neki az igazi posztja a bal szélen van.

Weghorst távozását (meg nem tartását) Jacobs is valószínűsíti, de az sem elképzelhetetlen, hogy Martial is elmegy. Az MU-nak így mindenképpen szüksége van legalább egy csatárra, az elmúlt hetekben, hónapokban pedig több nagy név is felmerült már: a Premier League-ből a Brentford játékosát, Ivan Toneyt és a Tottenham Hotspur legendáját, Harry Kane-t is összeboronálták a klubbal. Utóbbiért és Osimhenért alaposan a zsebükbe kellene nyúlnia a tulajdonosváltás előtt álló klubnak. Annyi azonban bizonyos, hogy a nyáron csatár érkezik a Unitedbe, és jó eséllyel egy nagy név. De vajon az angol futballt nem ismerő, viszont még fiatal Osimhen vagy a Premier League-et meghódító, ám már 29 éves Kane mellett teszi le a voksát Erik ten Hag? Esetleg más mellett? A nyáron biztosan választ kapunk rá.

SZAVAZÁS

Kivel járna a legjobban a Manchester United?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
43 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
3 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
17 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
18 órája

Vb 2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
Tegnap, 11:44

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20
Ezek is érdekelhetik