PL: a Liverpool védője segítene a fiatalokon, akiket elküldtek a klubjuktól

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 13:28
null
Trent Alexander-Arnold (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Liverpool jobbhátvédje, Trent Alexander-Arnold segíteni szeretne azokon a futballistákon, akiket elküldtek a klubjuk akadémiájáról. Az angol válogatott védő létrehozta a The After Academy kezdeményezést, amely karrierlehetőségeket biztosít az akadémiák korábbi játékosainak.

 

Trent Alexander-Arnold tisztában van azzal, milyen szerencsés. A karrierje ennél hollywoodibban nem is alakulhatott volna – hatéves korában a Liverpoolhoz igazolt, ahol saját nevelésű játékosként a felnőttcsapatig küzdötte magát, napjainkban pedig a világ egyik legjobbjának számít a posztján.

De legtöbben nem élhetik át, amit Alexander-Arnold – a bbc.com szerint 1.5 millió fiatal játékosból nagyjából csupán 180-an kerülnek Premier League-csapathoz a felnőtteknél. Az akadémián nevelkedő fiatal futballisták többségét 13 és 16 éves kor között száműzik.

„Láttam, milyen nehéz azoknak a játékosoknak, akiket elküldenek a futballklubjuktól. Túl régóta megy ez így, eljött a változás ideje” – mondta Alexander-Arnold.

A Liverpool védője elindította a The After Academy kezdeményezést, amely karrierlehetőségeket biztosít az akadémiák egykori játékosainak. Az angol profi labdarúgók szervezetével (PFA) közösen működtetett program vállalatokkal fog együttműködni az álláslehetőségek biztosításának érdekében.

Alexander-Arnold személyesen finanszírozza a projektet a következő öt évben.

„Számomra az After Academy egy álom. Azt szeretném, hogy bármelyik fiatal futballistának legyen lehetősége valahova fordulnia, ha elküldik a klubjától” – mondta Alexander-Arnold, akinek a klubja a szeme láttára törte össze a barátai álmait.

A 24 éves jobbhátvédnek nem kell egyedül küzdenie a változásért, a Premier League is azon van, hogy ne kallódjanak el azok a futballisták, akik nem tudták valóra váltani első számú álmukat. A liga arra kötelezi a klubok akadémiáit, hogy minden, U17-es és U21-es korosztály között elengedett játékos számára készítsenek egy hároméves „utógondozási” tervet.

Ami a 16 éven aluliakat illeti, a ligának saját programja van azok számára, akikre nem tartanak igényt a csapatok.

 

 

Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
16 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
37 perce

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
8 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
21 órája
Ezek is érdekelhetik