Anglia: Kompany hosszabbított a másodosztály bajnokánál

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 17:09
null
Vincent Kompany hosszabbított a Burnleyvel (Fotó: Getty Images)
Öt évvel hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, így 2028-ig kötelezte el magát az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságot (Championship) megnyerő Burnleynél a Manchester City korábbi kiváló védője, Vincent Kompany – jelentette be hivatalos honlapján az érintett klub.

 

A 2020-ban visszavonult belga labdarúgó 2019-ben tért vissza nevelőegyesületéhez, az Anderlechthez a Manchester Citytől, s játékos-edzőként irányította a csapatot, majd egy évvel később már főállású vezetőedzőként tevékenykedett, 90 mérkőzésen 1.7 pontot átlagolva a csapattal.

Kompany teljesítményére Angliában is felfigyeltek, ennek nyomán 2022 nyarán átvette a másodosztályú Burnley irányítását, amellyel kiváló idényt futott, már hat fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá tette bajnoki címét és Premier League-be való visszajutását.

A Burnley Kompany irányításával 45 bajnokin, öt FA-kupa- és három Ligakupa-mérkőzésen 2.15 pontot szerzett mérkőzésenként.

A klub vezetősége annyira elégedett a 37 éves tréner munkájával, hogy 2028-ig szóló szerződést kötött vele.

 

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik