Newcastle: közel a megegyezés a Milan középpályásáról – sajtóhír

L. M.L. M.
2023.06.21. 19:23
null
Sandro Tonali klubrekordot jelentő összegért érkezhet Newcastle-ba (Fotó: Getty Images)
A The Athletic újságírójának, David Ornsteinnek az értesülései szerint már az utolsó szakaszukban járnak a tárgyalások a Newcastle United és az AC Milan között Sandro Tonali átigazolásáról.

 

Mintegy 70 millió euróért értékesítheti az olasz Serie A-ban szereplő középpályását az AC Milan. Sandro Tonali a következő idényben a Bajnokok Ligájában induló Newcastle Unitedhez szerződhet David Ornstein angol újságíró információi szerint.

Tonali megszerzése a legdrágább vétel lehet a „szarkák” történelmében – korábban szintén 70 millióért igazolták Alexander Isakot a Real Sociedadtól.

A 14-szeres olasz válogatott játékos jelenleg országa U21-es csapatának kapitányaként szerepel az Európa-bajnokságon.

Tonali ebben az idényben 48 meccsen játszott a Milanban, eljutott a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, minden sorozatot figyelembe véve két gólt szerzett és tíz gólpasszt osztott ki.

A The Athletic emellett arról is ír, hogy egy szélső támadót, egy középhátvédet és egy szélső védőt mindképp igazolna Eddie Howe csapata, ugyanakkor középpályások érkezésére is nyitottak – utóbbi poszton a kiszemeltjeik közé tartozik Szoboszlai Dominik és a Leicester játékosa, James Maddison is.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17