PL: Maddison és Tonali közel(ebb) a klubváltáshoz, de mi lesz Szoboszlaival?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2023.06.26. 20:30
null
Maddison lesz az első váltó? (Fotó: AFP)
A Leicester City a Newcastle Unitedtől és a Tottenham Hotspurtól is 70 millió eurót kért a kiváló idényt maga mögött hagyó támadó középpályásért, James Maddisonért, ami azért érdekes a magyar szurkolóknak, mert a Newcastle és a Tottenham is érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt – akinek a kivásárlási ára éppen 70 millió euró.



A londoniak tették meg az első ajánlatot Maddisonért a The Thelegraph értesülései szerint, a 47 millió euró fölött „ésszerű” bónuszokat is hajlandóak vállalni – a Newcastle előtt „szabad az út” Szoboszlaihoz, ha a Leicester City elfogadja a Tottenham ajánlatát.

A Bajnokok Ligájára is erősítő „szarkák” nagyon közel állnak ahhoz, hogy megvegyék a Milantól Sandro Tonalit, a The Athletic értesülései szerint 70 milliós rekordösszegét, a játékosnak évi 8 millió eurós nettó fizetést adva, plusz évi kétmillió eurós a bónuszkeret. Olasz értesülések szerint az ügynöki és aláírási díj összesen tízmillió euró lesz.

„Úgy gondolom, készen áll a Premier League-re. Ez tőle függ. Segítettem neki megérteni, hogy milyen mentalitásra van szüksége a győzelemhez, és ő megértette ezt. Sokat fejlődött a Milannál, és van még miben fejlődnie, de Angliában nagyon jól fog teljesíteni” – nyilatkozta róla Zlatan Ibrahimovic.

A magyar válogatott kulcsjátékosai is lehetnek a nyár slágerigazolásai

Így is lenne helye Szoboszlainak a csapatban: Tonali védekező középpályás, és a Newcastle ezen a nyáron a szigorú gazdasági szabályozók miatt „csak” 150 millió eurót költhet, így maradna pénz a magyar futballistára.

Már csak azért is, mert részletekben szokás törleszteni a vételárat, a Tottenham is ilyen ajánlatot tett most Maddisonért, angol szakértők szerint ez az összeg volt az a plafon, amelyig el tudott és el akart menni a kérő.

A Newcastle harmadik támadó középpályás-kiszemeltje Felix Nmecha, aki ma nagyon közel került ahhoz, hogy 25 millió euróért aláírjon a Borussia Dortmundhoz a Wolfsburgtól. A Wolfsburger Allgemeine Zeitung már azt is tudja, hogy a német játékos évi hatmillió eurót keres majd.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Utazás a „sárga tengeralattjáróval”: Gulácsi Péter a Villarrealnál

Légiósok
2026.08.04. 08:27

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29