PL: váratlanul menesztette menedzserét a Bournemouth – hivatalos

L. M.L. M.
2023.06.19. 14:34
null
Gary O'Neil 37 meccsen irányította a Bournemoutht (Fotó: Getty Images)
A hivatalos oldalán jelentette be az angol első osztályban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth, hogy már nem Gary O'Neil a csapat menedzsere.

 

Gary O'Neilt 2022 nyarán, a Liverpooltól elszenvedett 9–0-s vereség után nevezték ki – akkor még csak ideiglenes edzőnek –, a klub vezetősége ekkor menesztette Scott Parkert. A szakember 37 mérkőzésen irányította a piros-feketéket, a bajnokságban 34 találkozón 10 győzelem, 6 döntetlen és 18 vereség a mérlege.

O'Neil és csapata már négy meccsel a bajnokság vége előtt bebiztosította a bennmaradását, ehhez pedig az is kellett, hogy a klub áprilisban hét meccsen öt győzelmet arasson.

„Mindig hálás lesznek Garynek a tavalyi idényben elért teljesítményéért. Nehéz döntés volt, de nagyon megfontoltan hoztuk meg, hogy a lehető legjobban várhassuk a következő évadot” – nyilatkozta a klub honlapján Bill Foley elnök.

A Bournemouth a közleményében arról tájékoztatott, hogy hamarosan bejelentik, ki ül le a csapat kispadjára.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38