PL: máris megvan, mennyiért tudhatjuk az FPL-csapatunkban Kerkez Milost

2023.07.20. 19:21
null
Kerkez Milos ár-érték arányban jó választásnak tűnik, viszont a Bournemouth menetrendje miatt nem biztos, hogy azonnal le is kell rá csapni (Fotó: Getty Images)
Csütörtök reggel hivatalosan is bejelentette Kerkez Milos érkezését az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth. A liga hivatalos fantasy-játéka, a Fantasy Premier League (FPL) már el is árulta, mennyit kell fizetnünk a magyar balhátvédért, hogy a csapatunkban tudhassuk.

 

Bournemouthba való igazolása után nem kellett sokat várni, hogy megtudjuk a magyar válogatott Kerkez Milosnak az árát a Premier League hivatalos fantasy-játékában (FPL). Mindössze négy és fél millió játékbeli fontért szerezhetjük meg a balhátvédet, akit klubja egy izgalmas opciónak tart.

Kerkez ennyiért egy jó választásnak tűnik, mivel aktívan vett részt a támadásokban, a mögöttünk hagyott idényben öt gólt és hét gólpasszt osztott ki minden sorozatot figyelembe véve. Ugyanakkor érdemes megfontolni, hogy azonnal a kezdőcsapatunkba tegyük-e, mivel a Bournemouthnak nem a legkönnyebb a sorsolása, az első öt fordulóban a Liverpoollal, a Tottenhammel és a Chelsea-vel is találkozik.

Hogy egy kicsit tágabb képet kapjunk, megnéztük, hogy a védők között melyik játékosokért kell ugyanennyit fizetni. Szintén négy és fél millióba kerül a Newcastle hátvédje, Sven Botman, a liverpoolos Joe Gomez, valamint a Manchester Unitedet erősítő Aaron Wan-Bissaka is.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Liverpoolba szerződő Szoboszlai Dominik az FPL 2023–2024-es idényének az egyik arca lett, a középpályásért hét millió fontot kell kifizetni.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17