Játékossors: bejelentette visszavonulását a 47-szeres angol válogatott támadó

D. S. B.D. S. B.
2023.08.18. 12:28
null
Bejelentette visszavonulását Theo Walcott (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását a 47-szeres angol válogatott támadó, Theo Walcott, azt követően, hogy az előző idény végeztével lejárt a szerződése nevelőklubjával, az angol másodosztályba kieső Southamptonnal. S bár voltak ajánlatai, végül úgy döntött, nem folytatja pályafutását.

Theo Walcott a Swindon Towntól került a Southampton akadémiájára 2000-ben, majd hat évvel később igazolt az Arsenalhoz, melyet 12 évig erősített. 2018-ban az Evertonhoz távozott, ahonnan kölcsönbe visszatért nevelőegyesületéhez, amely 2021-ben ingyen szerezte vissza őt.

A 34 éves szélső a Southamptonban 82 meccsen 10 gólig és öt gólpasszig, az Evertonban 85 meccsen 11 gólig és kilenc asszisztig, az Arsenalban 397 meccsen 108 találatig és 80 gólpasszig jutott, emellett az FA-kupát háromszor, az angol Szuperkupát kétszer nyerte meg a londoniakkal.

A 47-szeres angol válogatott labdarúgónak az előző idény végeztével járt le a szerződése a Southamptonnal, azóta szabadon igazolható volt, s bár voltak megkeresései, végül Instagram-oldalán jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással.

„Az első pillanattól kezdve, amikor tízévesen felvettem a stoplis cipőt, egy különleges utazás kezdődött. Attól kezdve, hogy a parkban játszottunk a barátaimmal, addig, hogy a legnagyobb stadionokban léphettem pályára szerte a világon. A támogatás, amit kaptam ez idő alatt, elképesztő volt és igazán hálás vagyok érte. Hihetetlen labdarúgókkal játszhattam együtt és számos felejthetetlen pillanatot alkottunk. Szeretnék köszönetet mondani az összes menedzsernek és edzőnek, akivel együtt dolgoztam, különösen Harrynek (Redknapp), hogy segített a kezdetekben és Arséne-nek (Wenger), amiért hitet és támogatást adott, amikor tizenhat évesen csatlakoztam a klubhoz. A Premier League-ben töltött 18 fantasztikus év során annyi pillanatot fogok dédelgetni: az első évek a Southamptonnál, az Arsenalhoz való átigazolásom, ahol kellemes 12 évet töltöttem és több, mint száz gólt szereztem. Az FA-kupa megnyerése és a döntőben a gólszerzés szerintem minden gyerek álma. Soha nem felejtem el, hogy 47-szer képviselhettem Angliát, 2006-ban részt vettem a világbajnokságon, mindössze 17 évesen és még mingid én tartom az angol válogatottban legfiatalabban bemutatkozó játékos csúcsát és a legfiatalabban szerzett mesterhármas rekordját – 19 évesen –, s azt az érzést sosem felejtem. A Goodison Park (az Everton otthona) is különleges hely és az Evertont is örökké a szívemben őrzöm, szerettem az ott töltött időt és sosem feledem ahogy a szurkolók köszöntöttek engem és a családomat. Amikor aztán visszatértem a Southamptonhoz, bezárult a kör. Nagyszerű klub, izgalmas, fiatal csapattal, amelyről tudom, hogy egyre jobb és jobb lesz. Szerencsés vagyok, hogy kaptam ajánlatokat, de jó érzés befejezni ott, ahol elkezdtem” – írta Instagram-bejegyzésében Theo Walcott.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
10 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
20 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43