Liverpool: Szoboszlai szerint egyre jobban megértik egymást a csapattársaival

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 18:36
null
Szoboszlai fáradt, de nagyon boldog (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, a Liverpool 3–1-es győzelmet aratott a Kerkez Milossal felálló Bournemouth ellen hazai pályán. A mérkőzés utáni interjújában Szoboszlai Dominik beszélt róla, hogy egyre jobban megértik egymást a csapattársaival, és hogy milyen érzés volt először az Anfielden játszani.

 

„Nagyon fáradt vagyok, de hihetetlenül boldog is, hogy sikerült a szurkolóink előtt megnyernünk az első hazai mérkőzésüket, jelenleg ez a legfontosabb” – jelentette ki Szoboszlai a mérkőzés után.

Arra a kérdésre, hogy miért kezdtek gyengén a „vörösök”, a magyar középpályás ennyit mondott:

„Időnként előfordul, hogy jól megy az elején, de persze megesik, hogy nem. Az a lényeg, hogy jól reagáltunk a kapott gólra. Ezt követően még az első félidőben szereztünk két nagyszerű gólt, így előnnyel mehettünk le a pályáról.”

A 21 éves játékos azt is elárulta, nagyon pozitív élmény volt neki az első hazai találkozó.

„Ilyen csapattársakkal egy ilyen stadionban fantasztikus pályára lépni. Egyre jobban megértjük egymást, úgyhogy remélem, hogy minél többet tudok majd játszani.”

A meccs emberére ide kattintva szavazhatnak!

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Liverpool FC–AFC Bournemouth 3–1 (2–1)
Liverpool,
Anfield, 54 000 néző. Vezette: Bramall
Liverpool:
Alisson – Alexander-Arnold (Joe Gomez, 76.), Van Dijk, I. Konaté, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister, Gakpo (Endo, 63.) – Szalah (D. Núnez, 86.), Diogo Jota (Elliott, 76.), Luis Díaz (Cimikasz, 86.). Menedzser: Jürgen Klopp
Bournemouth:
Neto – Aarons, Senesi (Hamed Traoré, 84.), Zabarnij, Kerkez – Billing, Rothwell (L. Kenny, 76.) – Semenyo (D. Brooks, 76.), Christie (Moore, 63.), J. Anthony (Kluivert, 63.) – Solanke. Menedzser: Andoni Iraola
Gólszerző: Luis Díaz (27.), Szalah (36.), Diogo Jota (62.), ill. Semenyo (3.)
Kiállítva: Mac Allister (58.)

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
12 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
15 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
20 órája

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik