PL: a Newcastle kölcsönvette a Chelsea legjobb fiatal játékosát

B. D. K.B. D. K.
2023.08.22. 12:22
null
Hall álmai csapatához került (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United az idény végéig kölcsönvette a Chelsea-től Lewis Hallt – jelentették be a „szarkák”.

 

A két klub megállapodása értelmében a 18 éves balbekket a jövő nyáron végleg megszerezheti a Newcastle, ha a játékos teljesítményéhez kötött kritériumok teljesülnek az idényben.

Lewis Hall klubváltása több szempontból is érdekes. Tekinthetjük szintlépésnek is a váltását, hiszen Eddie Howe együttese a Bajnokok Ligájában szerepel, és elég meggyőző teljesítményt nyújt (a triplázó Manchester City ellen nem szégyen kikapni), míg az átalakulóban lévő Chelsea nem indul a nemzetközi kupaporondon. Hallt ráadásul az előző idény végén a Chelsea akadémiájánál megválasztották az év játékosának, a díját éppen a „szarkák” elleni májusi bajnoki előtt adták át neki. Két éve egyébként a Newcastle-t erősítő 20 éves Tino Livramento is átvehette ezt a díjat a londoniaknál.


A Newcastle azért is örülhet Hall megszerzésének, mert a védő kiskora óta nagy szurkolója a csapatnak. „Nagyon büszke vagyok – idézi a klub honlapja az új szerzeményt. – A családom és én is Newcastle-szurkolók vagyunk, a bátyámmal már kiskorunk óta azonosulunk a csapattal. Ez egy nagy klub, és alig várom már, hogy bemutatkozhassak.”

Hall az előző idényben kilenc bajnokin lépett pályára a Chelsea színeiben, balbekket és balszélsőt is játszott, emellett mindkét Newcastle elleni meccsen is szerepelt.


Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
6 perce

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
19 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
21 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55