Anglia: Beckham segített Maguire-nek a zaklatások alatt

2023.10.11. 15:01
null
Harry Maguire-nak sokat jelentett David Beckham hívása (Fotó: AFP)
David Beckham jó tanácsokkal segítette Harry Maguire-t, a Manchester United angol védőjét, aki már hosszú ideje a rosszindulatú szurkolók célpontja, és az őt ért zaklatás a szeptemberi, skóciai válogatott mérkőzés alatt és után ért a csúcspontjára, miután öngólt vétett.

Maguire Glasgow-ban csereként beállva talált saját kapujába, s a helyi szurkolók minden labdaérintésénél ironikusan éljenezték, míg az angol szurkolók a meccs után gyűlölködő üzeneteket küldtek neki, és még a szakértők is kikezdték.

David Beckham hasonló helyzetbe került az 1998-as világbajnokság után, amelynek nyolcaddöntőjében kiállították, és Anglia tizenegyesekkel kikapott Argentínától. A Netflixen megjelent dokumentumfilm-sorozat pontosan rögzíti, mit élt át Beckham és családja ezekben az időkben.

„David három hete, nem sokkal a skóciai meccs után hívott, és beszéltünk. Nagyon kedves volt tőle, hogy megkeresett, el sem tudom mondani, milyen sokat jelent számomra, hiszen gyerekként csodáltam őt, és a pályafutásom alatt is sokszor hoztam fel példaként. Igazán gáláns tőle, hogy ezt tette – mondta Maguire. – Emlékeztetett a pályafutásom szép pillanataira, és arra, hogy minden karrier hullámvasút szép és kevésbé szép pillanatokkal, élményekkel. Három és fél évig voltam a világ egyik legnagyobb klubjának a kapitánya, ő is volt ebben a helyzetben, pontosan tudja, miről beszélt.”

Maguire eddig 59-szer szerepelt az angol válogatottban, és annak ellenére is számít rá Gareth Southgate szövetségi kapitány, hogy Erik ten Hag irányítása alatt már alig játszik a Manchester Unitedban, és a holland a kapitányi karszalagtól is megfosztotta.

Anglia pénteken Ausztráliával találkozik felkészülési mérkőzésen, majd Olaszország lesz az ellenfele Európa-bajnoki selejtezőn.

Legfrissebb hírek

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05