PL: megvan Kompanyék első győzelme, a Burnley nyert Lutonban

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 22:55
null
Először nyert ebben a PL-idényben a Burnley (Fotó: Getty Images)
A Luton 2–1-re kikapott hazai pályán a Burnleytől kedden, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójából pótolt mérkőzésen. 

 

Az újoncok csatájára már a 2. fordulóban sor került volna, akkor elhalasztottak, így ezen a BL-kedden pótolták be a bajnokit a felek. A Luton az ezt megelőző két fordulóban 4 pontot gyűjtött (előtte csak veresége volt), míg a Championshipet a múlt idényben nagy fölénnyel megnyerő Burnleynek összesen egy pontja volt eddig.

A meccset a Burnley uralta az első félidőben, annak hosszabbításában pedig a vezetést is megszerezte. Vincent Kompany csapata a második játékrészben már lassabb tempóra kapcsolt, a Luton Town pedig a 84. percben egyenlített, de még nem volt vége.

Jött ugyanis Jacob Bruun Larsen egy perccel az egyenlítő gólt követően, s pazar találattal újra megszerezte a vezetést a vendégeknek – ez lett a végeredmény is. 1–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Luton Town–Burnley 1–2
(Adebayo 84., ill. L. Forster 45+2., Bruun Larsen 85.)

A 2. FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Augusztus 18., péntek

Nottingham Forest–Sheffield United 2–1
Augusztus 19., szombat
Fulham–Brentford 0–3
Liverpool–AFC Bournemouth 3–1
Wolverhampton–Brighton 1–4
Tottenham–Manchester United 2–0
Manchester City–Newcastle 1–0
Augusztus 20., vasárnap
Aston Villa–Everton 4–0
West Ham–Chelsea 3–1
Augusztus 21., hétfő
Crystal Palace–Arsenal 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 17–5 +12 18
2. Tottenham 7 5 2 17–8 +9 17
3. Arsenal 7 5 2 15–6 +9 17
4. Liverpool 7 5 1 1 16–7 +9 16
5. Aston Villa 7 5 2 18–11 +7 15
6. Brighton & Hove Albion 7 5 2 19–14 +5 15
7. West Ham 7 4 1 2 13–10 +3 13
8. Newcastle 7 4 3 18–7 +11 12
9. Crystal Palace 7 3 2 2 7–7 0 11
10. Manchester United 7 3 4 7–11 –4 9
11. Chelsea 7 2 2 3 7–6 +1 8
12. Nottingham Forest 7 2 2 3 8–10 –2 8
13. Fulham 7 2 2 3 5–12 –7 8
14. Brentford 7 1 4 2 10–10 0 7
15. Wolverhampton 7 2 1 4 8–13 –5 7
16. Everton 7 1 1 5 6–12 –6 4
17. Luton Town 7 1 1 5 6–14 –8 4
18. Burnley 7 1 1 5 6–16 –10 4
19. Bournemouth 7 3 4 5–15 –10 3
20. Sheffield United 7 1 6 5–19 –14 1
Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
8 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
11 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
13 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik