Angol Ligakupa: Szoboszlai harmadik liverpooli gólját lőtte a 16-oson kívülről

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 12:13
null
Szoboszlai Dominik már harmadik 16-oson kívüli gólját szerezte a Liverpool színeiben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Szoboszlai Dominik remek távoli góllal nyitotta a gólok sorát, a Liverpool pedig hazai pályán 5–1-gyel küldte haza a West Hamet az Angol Ligakupa negyeddöntőjében. A magyar válogatott középpályásnak ez volt a negyedik gólja a vörösök színeiben és a harmadik, amelyet a 16-oson kívülről ért el.

„Ez a srác csak »csodagólokat« lő” – írta Szoboszlai gólja mellé az Angol Ligakupa X-oldala.


Szoboszlainak ez volt a negyedik gólja a Liverpool színeiben, s a harmadik, amelyet a 16-oson kívülről szerzett, hiszen a Premier League-ben szeptember elején az Aston Villa ellen, aztán a Ligakupa harmadik fordulójában, a Leicester City ellen is távolról volt eredményes, egyedül a Sheffield United elleni bajnokin talált be „közelről”.

Szoboszlai Joe Gomez, Curtis Jones, Harvey Elliott és Cody Gakpo mellett a Ligakupa-forduló álomcsapatába is bekerült a WhoScored.com értékelései alapján, a csapatnak pedig Jürgen Klopp a menedzsere. Az elődöntőbe jutó csapatok közül a Fulham két, a Middlesbrough négy játékost ad a forduló álomcsapatába, a negyedik érdekelt Chelsea egyet sem.


„Szép munka, srácok! Jöjjön az elődöntő!” – írta Instagram-oldalán Szoboszlai Dominik.

ANGOL LIGAKUPA
A NEGYEDDÖNTŐ EREDMÉNYEI
Port Vale (III. o.)–Middlesbrough (II. o.) 0–3
Chelsea–Newcastle 1–1 – tizenegyesekkel 4–2
Everton–Fulham 1–1 – tizenegyesekkel 6–7

Liverpool–West Ham 5–1

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Liverpool–Fulham
Middlesbrough (II. o.)–Chelsea
A párharc első mérkőzését 2024. január 8-i héten, a visszavágót január 22-i héten rendezik.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
23 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Videók: Szoboszlai gólt szerzett és gólpasszt adott a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
2026.01.24. 20:17

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15
Ezek is érdekelhetik