FA-kupa: a Man. Unitedet kaphatja a Liverpool, a Newcastle vár a Cityre

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 20:30
A Manchester Uniteddel találkozhatnak Szoboszlai Dominikék a negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
Szerdán, az 5. forduló utolsó mérkőzési előtt kisorsolták a FA-kupa negyeddöntőinek párosításait. Ha mindkét gárda mai mérkőzését megnyerve továbbjut, a Liverpool a Manchester Uniteddel csaphat össze, míg a kedd este magabiztos győzelmet arató Manchester City a Newcastle Unitedet kapta.

 

A szerda esti mérkőzések tartogathatnak még meglepetéseket, de mindenesetre ígéretes párosításoknak nézünk elébe a negyeddöntőben.

A továbbra is Szoboszlai Dominik nélkül felálló Liverpoolnak a másodosztályú Southamptonon, a „vörös ördögöknek” a Nottingham Foresten kell túljutniuk, hogy történelmi találkozót játszanak egymással a legjobb nyolc között.

A nyolcaddöntőből 6–2-es győzelemmel továbblépő Manchester City ellenfele már biztos, a tizenegyesekkel továbbjutó Newcastle vár majd rá.

A Wolverhampton–Brighton meccs győztese a Championshipben szereplő Coventry City ellen léphet pályára, míg a Leicester City a Chelsea-vel vagy Leeds Uniteddel csaphat össze a következő fordulóban.

ANGOL FA-KUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wolverhampton/Brighton–Coventry City (II.)
Nottingham Forest/Manchester United–Liverpool/Southampton (II.)
Chelsea/Leeds United (II.)–Leicester City (II.)
Manchester City–Newcastle United

 

Legfrissebb hírek

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
4 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik