PL: egy brentfordi hiba elég volt Haalandnak és a Citynek a győzelemhez

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 22:24
Erling Haalandék könyörtelenül kihasználták a Brentford hibáját, győzelmével a City megelőzte az Arsenalt és egy pontra csökkentette hátrányát a Liverpoolhoz képest (Fotó: Getty Images)
A vártnál nehezebben, de végül kihasználta mezőnyfölényét és a Brentford elleni 1–0-s sikerrel egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Liverpoolhoz képest, egyúttal megelőzte az eddigi második Arsenalt a címvédő Manchester City az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League).

A Chelsea elleni hétvégi hazai pontvesztés után néhány nappal újabb bajnoki várt az Etihad Stadionban a címvédő Manchester Cityre, amely abban a tudatban fogadta a Brentfordot, hogy győzelem esetén megelőzi a második helyezett Arsenalt és egy pontra megközelíti az éllovas Liverpoolt.

Pep Guardiola ennek megfelelően nem is pihentette kulcsembereinek nagy részét, igaz, a közelmúltban hosszú kihagyás után visszatérő Kevin De Bruyne nem volt ott a kezdőben.

A mérkőzés hozta a várható forgatókönyvet, azaz a City az elejétől kezdve nagy fölényben játszott, rengeteg helyzetet is kidolgozott, de az első félidőben Erling Haalandék igazán nagy feladat elé nem állították Mark Flekkent, akit viszont egyszer, Oscar Bobb lövésénél a kapufa, egyszer pedig Ben Mee a gólvonalról segített ki.

A fordulás után próbált még eggyel magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a City, de hiába szegezték saját kapujához a Brentfordot a hazaiak, kapura lövéseik rendre veszélytelenek voltak, játékkal pedig nehezen lehetett átjátszani a fegyelmezetten és szervezetten védekező vendégeket.

Thomas Frankéknak csak néhány kósza ellentámadásuk volt, ám az egyik ilyennél sokba került, hogy elvesztették a labdát, a kinyíló védelmet ugyanis gyorsan megkontrázta a City, Erling Haaland pedig nem hibázta el a ziccerét, s 17 méterről megszerezte idénybeli 17. bajnoki gólját.

Egy kis stat: Erling Haalandnak a mostani volt az első találata a Brentford ellen, ezzel Angliában már mind a 21 csapat ellen eredményes volt, amely ellen pályára lépett a bajnokságban.

Az előny megnyugtatta a vendéglátót, amely nem sokkal később másodszor is betalált, de Haaland újabb gólját les miatt érvénytelenítették. A City viszont nem faragott rá erre, megőrizte előnyét és a sikerrel az Arsenalt megelőzve feljött a tabella második helyére, egy pontra megközelítve az első helyezett Liverpoolt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 18. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Manchester City–Brentford 1–0 (Haaland 71.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Liverpool25176259–24+35 57 
2. Manchester City25175358–26+32 56 
3. Arsenal25174458–22+36 55 
4. Aston Villa25154652–33+19 49 
5. Tottenham25145652–38+14 47 
6. Manchester United25142935–34+1 44 
7. Brighton & Hove Albion25108748–40+8 38 
8. Newcastle251141053–41+12 37 
9. West Ham25106936–44–8 36 
10. Chelsea251051042–41+1 35 
11. Wolverhampton251051039–40–1 35 
12. Fulham25851234–41–7 29 
13. Bournemouth24771033–46–13 28 
14. Brentford25741435–44–9 25 
15. Crystal Palace25671228–44–16 25 
16. Nottingham Forest25661332–44–12 24 
17. Everton*25861127–33–6 20 
18. Luton Town24551434–47–13 20 
19. Burnley25341825–55–30 13 
20. Sheffield United25341822–65–43 13 
*Pontlevonások:  Everton 10 pont

 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
17 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
22 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik