Rooney: Ha Pep megkérne, hogy legyek a segítője, elgyalogolnék oda

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.02.21. 16:20
Wayne Rooney (Fotó: Getty Images)
A Sky Bet Stick to Football (Maradj a futballnál) podcastjének volt a vendége Wayne Rooney, a Manchester United korábbi legendás csatára. A manapság edzőként tevékenykedő sportember beszélt birminghami időszakáról, valamint arról is, hogy dolgozna-e másodedzőként.

 

A 38 éves Rooneyt még októberben nevezték a másodosztályú Birmingham City élére, ahol viszont 15 meccs (ebből két győzelem, három döntetlen és kilenc vereség) után megköszönték a munkáját.

„A Birmingham City szurkolói már az első napon elutasítottak. John Eustace (a Birmingham előző edzője – a szerk.) remek munkát végzett, ezt elismerem, de a klub a váltás mellett döntött, s megkértek, hogy ugorjak be. Én elfogadtam a felkérést, de azonnal világossá vált, hogy a szurkolók nem fogadnak el. Ez valószínűleg azért volt így, mert John Eustace tényleg jó munkát végzett, s a hatodik helyen álltak, amikor kirúgták. (...) Néhány éve volt egy hasonló sztori Zolával is, így vélhetően az is eszükbe jutott” – idézte fel sikertelen regnálását Rooney. 

A korábban  a Derby County és az amerikai D. C. United kispadján ülő trénert ezután arról is megkérdezték, hogy dolgozna-e másodedzőként.

„Attól függ – fogalmazott Rooney. – ha Pep Guardiola kérne meg, hogy legyek a segítője, elgyalogolnék oda. Ti is látjátok, mit művel Arteta az Arsenalnál. Én úgy hiszem, hogy a Guardiolától tanult dolgok nagy szerepet játszanak a sikerében, de persze a körülmények is közrejátszanak valamilyen szinten.”

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:34

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

17 évesen duplázott az első felnőttmeccsén, a Manchester City simán továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.09.17. 22:19

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Képes Sport: A gólszerzés norvég mestere

Képes Sport
2026.09.13. 14:47