Kinn a bárány, benn a farkas – Bodnár Zalán publicisztikája

Mindenki kíváncsian várja, milyen büntetést kap a Manchester City futballcsapata, amelyet 115 vádpontból 114-ben bűnösnek talált egy független bizottság a Premier League pénzügyi szabályainak megsértése miatt. A vádak szerint a 2009 és 2018 között vizsgált időszakban a klub nem valós információkat adott át a játékosok és edzők fizetéséről, továbbá megszegte az UEFA pénzügyi fair play, valamint a Premier League fenntarthatósági szabályait is. Következmény lehet címek, trófeák elvétele, visszasorolás a másod-, extrém esetben akár a negyedosztályba is.

Nem vagyok az ördög ügyvédje, de a Manchester Cityt jöttem megvédeni. Pedig én aztán igazán rossz szemmel nézem az angol klubok növekvő nemzetközi térnyerését, és nem kedvelem az újgazdag olajcsapatokat. Idegenkedem az ily módon felemelkedő kluboktól. 

Csakhogy az ízlés nem jogszabály, az ellenszenv pedig nem érv. Miközben nem tetszik nekem a Manchester City felemelkedésének modellje, nem helyeslem azt sem, amit a megfékezésére kitaláltak. Az álláspontom: ha valaki megvehet egy futballklubot, akkor a saját, legális pénzéből annyit költhessen rá, amennyit akar. Ne tehessen vele bármit, ne hamisíthasson szerződéseket, ne vezethesse félre az ellenőrző szerveket, és ne hagyhasson maga után kifizetetlen játékosokat, alkalmazottakat, hitelezőket. De ha vállalja a költségeket, valóban rendelkezésre áll a szükséges fedezet, és nem másokra hárítja a kockázatot, akkor miért kellene megtiltani neki a beruházást?! 

A Manchester City tulajdonosi háttere nem lehetett meglepetés azoknak, akik elfogadták ezt a modellt. Nem egy ismeretlen kisvállalkozó jelent meg 2008-ban, akiről utólag derült ki, hogy a péksége mellett olajmezőket is működtet. Az Egyesült Arab Emírségekhez és Manszúr sejkhez kötődő tulajdonosi kör tőkeereje és politikai kapcsolatrendszere a történet lényegéhez tartozott. Lehetett sejteni már akkor is, hogy nem néhány új labdával és az öltöző kifestésével akarják felvirágoztatni a klubot. Ha ez elfogadhatatlan, akkor a tulajdonszerzésnél kellett volna nemet mondani. Ki kellett volna jelenteni, hogy ilyen hátterű szereplők nem vásárolhatnak angol futballklubot. Szigorú feltételeket kellett volna szabni, megvizsgálni a pénz eredetét, a politikai összefonódásokat és azt, milyen kockázatokat jelent az új tulajdonos. Ez világos álláspont lett volna. Bár a külföldi tulajdonosok kizárását személy szerint túlzásnak tartanám. De még ez is következetesebb, mint előbb beengedni a tőkét, majd felháborodni azon, hogy működésbe lép. Ha azt mondjuk, jöhet a külföldi befektető, akkor nem várhatjuk el, hogy csak addig legyen ambiciózus, amíg nem veszélyezteti a megszokott erősorrendet. Nem lehet egyszerre örülni a beruházásnak, a sztároknak, a nemzetközi figyelemnek, és közben úgy tenni, mintha a velük érkező versenyelőny valami előre nem látható baleset volna. Ha ajtót nyitunk a nagytőkének, viselnünk kell a következményeket is.

A financial fair play elnevezése remekül hangzik. Ki akarna a pénzügyi tisztesség ellen érvelni? Csakhogy szerintem a rendszer alapgondolata összekever két különböző célt: a felelőtlen gazdálkodás megakadályozását és a költekezés korlátozását. Az elsővel teljesen egyetértek. Egy klub ne ígérjen olyan fizetést, amelyet nem tud teljesíteni, ne halmozzon fel kezelhetetlen tartozásokat, és ne a szurkolókkal fizettesse meg egy tulajdonos kalandját. A második már egészen más kérdés. Ha van valaki, aki ténylegesen ki tudja fizetni a számlát, miért kell ugyanúgy kezelni, mint azt, aki fedezet nélkül vásárol? Az a gondolkodás, amely a kiadásokat a már meglévő bevételekhez köti, elsőre józanul hangzik. Csakhogy a bevétel nem semleges adottság. Benne van a korábbi siker, a felépített márka, a stadion, a nemzetközi szurkolótábor és a kereskedelmi kapcsolatrendszer. Akinek mindez megvan, nagyobb a mozgástere. Aki most próbálna felzárkózni, annak azt mondjuk: előbb keress annyit, mint a nagyok, és csak azután költhetsz annyit, mint ők. De hogyan érje utol őket, ha a felzárkózáshoz szükséges befektetést is korlátozzuk? Legyen sikeresebb, hogy több pénze legyen; legyen több pénze, hogy sikeresebb lehessen. Szép kör, csak kívülről nehéz belépni. Bár tegyük hozzá: a pénzügyi fair play bevezetése előtt a Citynek évei voltak a sikeres klubmodell kialakítására, vagyis nem is „kényszerült” volna csalásra.

Persze, ha egy klub hamis adatokat közöl, elrejti a költségeit vagy másnak tünteti fel a tulajdonosi támogatást, mint ami valójában, azt ki kell vizsgálni. A rossznak tartott szabály sem jogosít fel a megszegésére. Én nem azt mondom, hogy a Citynek járjon felmentés minden alól. Azt mondom, hogy különítsük el a két vitát. Az egyik: betartották-e a hatályos előírásokat? A másik: jók-e ezek az előírások? Az első kérdésre választ adott már az eljárás. A másodikról akkor is lehet vitatkozni, ha egy klubot elmarasztalnak. Számomra a tiszta megoldás az volna, ha a tulajdonos nyíltan kimondhatná: ennyi pénzt teszek a csapatomba saját kockázatomra. Ne kelljen ezt üzleti sikernek álcázni, ne kelljen a befektetést szponzori történetté átírni. Legyen minden összeg látható, a fedezet ellenőrizhető, a vállalás kikényszeríthető. Egy rosszul megalkotott korlát könnyen arra ösztönözhet, hogy a valódi pénzügyi helyzet bemutatása helyett annak megfelelő csomagolása legyen a legfontosabb. Olyan szabályokat kell alkotni, amelyek mellett az őszinteség nem hátrány. 

Ha a PL-ben vagy az európai klubfutballban valóban szorosabb versenyt akarnának, arra ott volna az amerikai sportminta fizetési plafonnal, draftrendszerrel és a mezőny kiegyenlítését szolgáló további szabályozásokkal. A homályos jelentésű pénzügyi fair play azonban ehhez nem visz közelebb. 

Ezért védem a Manchester Cityt: nem szeretetből, hanem következetességből. Továbbra sem kedvelem az olajpénzből felgyorsított felemelkedést. De még kevésbé kedvelem azt a gondolkodást, amely a régi gazdagságot természetesnek, az új gazdagságot pedig önmagában gyanúsnak tekinti. Ha nem akarjuk ezeket a tulajdonosokat, ne engedjük be őket. Ha beengedjük, ne csodálkozzunk azon, hogy költenek. A csalást büntessük, az átláthatóságot követeljük meg. A befektetést viszont ne keverjük össze a csalással csak azért, mert olyan klubot emel fel, amelyet nem szeretünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!