Szoboszlai Dominik: Valószínűleg ez volt az első fejes gólom az életemben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.02.01. 08:41
Szoboszlai szerezte a Liverpool harmadik gólját (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, a Liverpool labdarúgócsapatának középpályása elsősorban a két gólpasszt és egy gólt jegyző Conor Bradley-t dicsérte szerdán a Chelsea elleni angol bajnoki mérkőzést követően.

A magyar válogatott csapatkapitánya január 1-jén elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként a Liverpoolban, és a 65. percben, együttese 2–0-s vezetésénél a kapuba fejelt a 20 éves tehetség jobb oldali beadását követően.

„Bradley a fejemre ívelte a labdát, szóval nem kellett sok mindent csinálnom. Nagyon örülünk, hogy nálunk játszik. Már sokszor megmutatta, hogy készen állnyilatkozta a lefújást követően a BBC-nek Szoboszlai Dominik.Valószínűleg ez volt az első fejes gólom az életemben, de remélhetőleg lesz még több is. Mindent kiadtunk magunkból, ami bennünk volt, a kezdők és a cserék is. Megmutattuk a kvalitásainkat, a négy–egy pedig remek eredmény.”

Szoboszlai mosolyogva, viccesen hozzátette, hogy jó lesz, ha vigyáz a pozíciójára Trent Alexander-Arnold, a csapat klasszis jobbhátvédje, mert a két gólpasszt és egy gólt jegyző Bradley remekelt a helyén.

SZOBOSZLAI DOMINIK GÓLJA

A mérkőzésen óriási fölényben játszott a listavezető Liverpool, amely 27 kapura lövéssel próbálkozott a rivális négy kísérletével szemben.

Ez volt a klub 200. győztes mérkőzése a szezon végén távozó Jürgen Klopp irányításával.

A hétvégén újabb rangadó vár Szoboszlai Dominikékra, a harmadik helyen álló Arsenalhoz látogatnak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Liverpool–Chelsea 4–1 (2–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Tierney
LIVERPOOL: Alisson – Bradley (Alexander-Arnold, 68.), Konaté, Van Dijk, Gomez (Robertson, 68.) – Szoboszlai (Elliott, 69.), Mac Allister, C. Jones (Clark, 83.) – L. Díaz, Diogo Jota (Gakpo, 68.), Núnez. Vezetőedző: Jürgen Klopp
CHELSEA: Petrovics – Disasi, T. Silva, Badiashile, Chilwell (Gusto, a szünetben) – Caicedo, E. Fernández – Madueke (Mudrik, a szünetben), Gallagher (Nkunku, a szünetben), Sterling – Palmer (Casadei, 85.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Diogo Jota (23.), Bradley (39.), Szoboszlai (65.), L. Díaz (79.), ill. Nkunku (71.)

1. Liverpool22156151–19+32 51 
2. Manchester City21144351–24+27 46 
3. Arsenal22144444–21+23 46 
4. Tottenham22134547–33+14 43 
5. Aston Villa22134544–30+14 43 
6. West Ham21105635–32+3 35 
7. Newcastle221021044–33+11 32 
8. Brighton & Hove Albion2288638–37+1 32 
9. Manchester United21102924–29–5 32 
10. Chelsea2294936–35+1 31 
11. Wolverhampton2185830–31–1 29 
12. Fulham22741128–36–8 25 
13. Bournemouth2074928–39–11 25 
14. Crystal Palace22661025–36–11 24 
15. Brentford21641131–36–5 22 
16. Nottingham Forest22551227–40–13 20 
17. Luton Town21541228–38–10 19 
18. Everton22841024–28–4 18 
19. Burnley22331622–45–23 12 
20. Sheffield United22241619–54–35 10 
Pontlevonások: Everton 10 pont
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
17 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
20 órája

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

A klubok „kanadai” rangsorát a Liverpool FC vezeti

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:06

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Megdőlt a világbajnoki gólrekord; kikaptak a németek és az amerikaiak is – a 15. játéknap 16 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:15

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Szép támadás után szerzett vezetést Japán, hatalmas Elanga-bombával egyenlítettek a svédek – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 02:32
Ezek is érdekelhetik