Egy tizedszázalék az esélye a Liverpoolnak a bajnoki címre az Opta szerint

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 14:23
Az Opta szerint mindössze 0.1 százalék esély maradt Szoboszlai Dominikék PL-elsőségére (Fotó: Getty Images)
Bár minden bizonnyal Jürgen Klopp még bizakodik benne, hogy a Liverpool megnyeri hátralévő bajnokijait és az Arsenal és a Manchester City is többször botlik, aligha valószínű, hogy a vörösök nyerik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2023–2024-es kiírását, az Opta szerint ugyanis már csak egy tizedszázalék az esély a Liverpool aranyérmére.

Egy hónap alatt nagyot fordult a világ a Liverpoollal, ugyanis a két legfőbb rivális, az Arsenal és a Manchester City döntetlenje után az Opta szuperszámítógépének tízezer szimulációja azt mutatta ki, hogy a vörösök 47.7 százalékkal favoritok a bajnoki címért zajló versenyben.

Szoboszlai Dominikék azonban nem most élik legsikeresebb időszakukat, ugyanis a csapat hat áprilisi bajnokija közül csak kettőt tudott megnyerni két döntetlen és két vereség mellett.

A Liverpool ezzel komoly lépéshátrányba került a bajnoki címért, hiszen az Arsenalnak öt, a Citynek négy pont az előnye, azaz a hátralévő három fordulóban a Mersey-partiak nem hibázhatnak, miközben a riválisoknak többször is ki kellene kapniuk.

Az Opta szuperszámítógépe természetesen a 35. forduló után is leszimulálta az esélyeket, ez pedig azt mutatja, hogy kétszereplősre redukálódott a versenyfutás, ugyanis a Liverpoolnak mindössze 0.1 százalék maradt az esélye a bajnoki címre a West Ham elleni döntetlen után.

A 35. fordulóban a Tottenham elleni észak-londoni derbi megnyerésével 5.9 százalékot javultak az Arsenal esélyei, így Mikel Artetáék aranyérmére 32.5 százalék az esély jelenleg – de a favorit továbbra is a Pep Guardiola vezette Manchester City, amelynek a Nottingham Forest elleni kötelező győzelem ellenére 4.3 százalékkal csökkent az esélye 67.4 százalékra.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Aston Villa–Chelsea 2–2 (Cucurella 4. – öngól, Rogers 42., ill. Madueke 62., Gallagher 81.)
Everton–Brentford 1–0 (I. Gueye 60.)
Manchester United–Burnley 1–1 (Antony 79., ill. Amdouni 88. – 11-esből)
Newcastle United–Sheffield United 5–1 (Isak 26., 61. – a másodikat 11-esből, Bruno Guimaraes 54., Osborn 65. – öngól, C. Wilson 72., ill. Ahmedhodzic 5.)
Fulham–Crystal Palace 1–1 (Rodrigo Muniz 52., ill. Schlupp 87.)
Wolverhampton Wanderers–Luton Town 2–1 (Hvang Hi Csan 39., T. Gomes 50., ill. Morris 80.)
West Ham United–Liverpool 2–2 (Bowen 43., M. Antonio 77., ill. Robertson 47., Areola 54. – öngól)
AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion 3–0 (Senesi 13., Ünal 52., J. Kluivert 87.)
Tottenham Hotspur–Arsenal 2–3 (Romero 64., Szon 87. – 11-esből, ill. Höjbjerg 15. – öngól, Saka 27., Havertz 38.)
Nottingham Forest–Manchester City 0–2 (Gvardiol 32., Haaland 72.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Arsenal35255585–28+57 80 
  2. Manchester City34247382–32+50 79 
  3. Liverpool35229477–36+41 75 
  4. Aston Villa35207873–52+21 67 
  5. Tottenham33186967–52+15 60 
  6. Manchester United 341661252–51  +1 54 
  7. Newcastle341651374–55+19 53 
  8. West Ham3513101256–65  –9 49 
  9. Chelsea331391163–59  +4 48 
10. Bournemouth351391352–60  –8 48 
11. Wolverhampton351371548–55  –7 46 
12. Brighton3411111252–57  –5 44 
13. Fulham351271651–55  –4 43 
14. Crystal Palace3510101545–57–12 40 
15. Everton351281537–48–11 36 
16. Brentford35981852–60  –8 35 
17. Nottingham Forest35791942–62–20 26 
18. Luton Town35672248–77–29 25 
19. Burnley35592138–70–32 24 
20. Sheffield United35372534–97–63 16 
Pontlevonások: Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
4 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
7 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
9 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
14 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
2026.02.06. 11:32

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29
Ezek is érdekelhetik