„Nincs mit mondanom” – Ten Hag arról, hogy az FA-kupa-döntő lesz-e az utolsó meccse az MU kispadján

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 19:58
Erik ten Hag magabiztos a jövőjét illetően (Fotó: Getty Images)
Erik ten Hag a Manchester City–Manchester United FA-kupa-döntő előtt magabiztosan nyilatkozott a jövője kapcsán: csak a szombati meccsre és az előttük álló projektre fókuszál.

„Jó hangulatban beszélgettünk Sir Jim Ratcliffe-fel az eddigi munkámról. Szóba jöttek játékosok, pénzügyek és persze az is, hogy most lehetőségünk van egy trófeát nyerni. Én ezért jöttem ide. A döntő után majd arról is szó lesz, min kell változtatnunk és hol tart a projektünk” – mondta Erik ten Hag. 

A holland menedzsert arról is megkérdezték, hogy szerinte az FA-kupa-döntő lesz-e az utolsó mérkőzése a Manchester United kispadján. 

„Ezzel kapcsolatban nincs mit mondanom. Csak arra koncentrálok, hogy a szombati meccset megnyerjük és tovább haladjunk a projekttel. Hogy gondolok-e átigazolásokra? Természetesen igen, de most csak a döntő érdekel” – tette hozzá Ten Hag. 

A szakember elmondta, Harry Maguire sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot a Wembleyben, Victor Lindelöf, Mason Mount és Anthony Martial viszont bevethető lesz. 

 

Legfrissebb hírek

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
8 órája

Váratlanul bezár Pep Guardiola manchesteri étterme

Angol labdarúgás
2025.12.19. 09:56

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

Haaland duplázott, a City magabiztosan nyert; folytatódott az Aston Villa győzelmi sorozata

Angol labdarúgás
2025.12.14. 19:30

Négy Real-játékos is kiállt Xabi Alonso mellett

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 10:15

A Real Madrid nem tudott kimászni a gödörből, a City elvitte a három pontot a Bernabéuból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 22:57

BL: Mbappé játéka is kérdéses, bajban lehet a Real a City ellen

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 09:13

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik