A Brighton holland válogatott középpályást, a West Ham a Wolves csapatkapitányát szerződtette

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 11:38
Max Kilman (Fotó: West Ham United/X)
Az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Brighton, illetve West Ham United is új átigazolást jelentett be szombaton.

A nemrégiben új edzőt is kinevező – Roberto De Zerbi helyére Fabian Hürzeler érkezett – „sirályok” a kilencszeres holland válogatott védekező középpályást, Mats Wieffert szerződtették a Feyenoordtól 30 millió euró fejében. A 2023-ban bajnokságot, az idén Holland Kupát nyerő 24 éves labdarúgó ötéves szerződést írt alá a kék-fehérekkel.

Mindeközben a West Ham a Wolverhampton Wanderers 194 centis belső védője, egyben csapatkapitánya, Max Kilman szerződtetését jelentette be. A 27 éves, ballábas játékos 47 és fél millió euró fejében váltott klubot. Kilman az elmúlt hat évben 151 tétmeccsen lépett pályára a „farkasok” színeiben, ezeken három gól, illetve gólpassz volt a mérlege. A „kalapácsosok” közlése szerint Kilman hétéves kontraktust írt alá új klubjával.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
22 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik