Pontlevonással kezdheti meg a Premier League-idényt a frissen feljutó Leicester City

I. SZ.I. SZ.
2024.07.05. 07:41
Fotó: AFP
Akár tízpontos hátrányba is kerülhet riválisaival szemben a Premier League-be tavasszal feljutó Leicester City, attól függetlenül, hogy ki hány gólt szerez az első fordulókban, ugyanis a liga pontlevonással fenyegeti a „rókákat”.

A Premier League a 2022–2023-as idény pénzügyei miatt indított eljárást a Leicester City ellen, ebben az évadban a klub túllépte a PL fenntarthatósági szabályzatában meghatározott maximális veszteséget, a 105 millió fontot.

Az Evertont az előző idényben ugyanezért tízpontos levonással sújtották (később ezt hatra mérsékelték), és most a Leicester Cityn a sor. A frissen feljutó klub vezetősége abban reménykedik, hogy a PL-ből való kiesés semmissé teszi a vétséget, hiszen a klub az előző idényt a Championshipben töltötte, és nagy összegű közvetítési jogdíjtól esett el, ami elég nagy büntetés volt. Ugyanakkor a The Sun értesülései szerint ez a PL döntéshozóit nem fogja meghatni, és szeptember végéig megszületik a döntés a pontlevonásról.

A kis egyesületek közben továbbra is a Manchester Cityre mutogatnak, az arab tulajdonban lévő klub ellen ugyanis hiába hoztak fel 115 vádat a fenntarthatósági szabályzatban foglaltak megszegése miatt, továbbra sem hallani arról, hogy megbüntetnék a bajnoki címvédőt.

 

Legfrissebb hírek

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Három meccsen is megemlékezik Kevin Keeganről a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.05. 15:09

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22